Bemutatjuk: Szalai Szilveszter, fotós, zenész

2023.06.27.

MG 0734.jpg

Koncert- és rendezvényfotósként dolgozom a feleségemmel, illetve a csapatunkkal immár 5 éve.
Számomra a színpad és az előadók közelsége nem újdonság, hiszen 20 évig dj-ként dolgoztam, illetve a mai napig zenét szerezek SH@M3N néven.

Feleségem 14 évet töltött el a rendezvényhangosítás és -szervezés körében, és megtalálta azt a rést, ami mindkettőnknek új kihívást, a személyiségünk fejlesztésének új lépcsőfokát jelenti. Minden alkalommal, amikor beszippant a koncertek hangulata, megpróbáljuk azt a szinte lehetetlent, hogy a közönség és a fellépők között mi legyünk a kapcsolat. Hiszen nem csak dokumentálunk, hanem emlékeket hagyunk azoknak, akik adott koncerten részt vettek. Lehet, hogy akkor csattan el az első csók, vagy olyan boldog emlékek fűzik adott együtteshez az érdeklődőt, amire – ha a képeinket megnézi pár hónap vagy év múlva-, beugrik az adott pillanat, és újraéli a fotó által. Ebben próbálunk segítséget nyújtani. Remélem, hogy a fotók elnyerik a tetszését az itt érdeklődőknek is, és esetleg egy következő koncerten összefutunk.

TIPP:   Bemutatjuk: IlDesignArt - Utazás a pontok világába

Nem félünk szóba állni senkivel, és persze a közönség soraiba is kimerészkedünk egy-egy koncerten vagy fesztiválon.

“Az életünkben a legfontosabb érték az idő, és a fotográfia az itt töltött időnket hivatott megőrizni.”

www.rockcats.hu

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel