Bemutatjuk: Szabó Veronika, írónő

2024.10.08.

10609676 1075130172521601 4703605923996660497 n

Szabó Veronika vagyok. Egy nyolcgyermekes családban, harmadik szülöttként láttam meg a napvilágot Nyírteleken. Szüleim munkásemberekként keresték meg a betevőre és egyebekre valót. Általános iskolába Nyírtelekre jártam, Nyíregyházán érettségiztem, illetve itt folytattam különféle szakmai tanulmányokat. Egerben, az Eszterházy Károly főiskolán szereztem diplomát. Összesen három munkahelyem volt, a legutóbbin pontosan 20 évet töltöttem el, majd 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonultam.

2017-ben kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Előtte hosszabb időn át családtörténeti kutatást végeztem, s amit őseimről, rokonaimról sikerült megtudnom, dokumentumokkal, fotókkal illusztrálva a Családkönyv című munkámban 343 oldalban jelenítettem meg, mind apai, mind anyai ágon.

Ezt követően jött meg a kedvem az íráshoz. Novellákat, verseket, meséket, gyermekverseket írok, jelenleg egy életrajzi regény megírásán is dolgozom.

Több pályázatra küldtem be írásaimból, többször részesültem elismerésben, díjazásban.

  • Nyíregyházán a „Meséld el nekem…” című pályázaton kétszer kerültem „dobogóra”.
  • A Nézőpontváltó Egyesület országos pályázatán a legeredményesebb résztvevőnek járó oklevelet kaptam,
  • a Kelet-Magyarország pályázataira három alkalommal neveztem, s mindhárom alkalommal 2. helyezést értem el.
  • az Irodalmi Rádió országos pályázatain 2018-ban 1., 2019-ben pedig 2. helyezett lettem. Az év pedagógus írója 2019 című pályázaton szintén 1. helyezést értem el, s még ugyanebben az évben a 2019.évi legjobb szerző választáson 3. helyezéssel ismertek el. 2020-ban egy novellámmal 3. helyezett lettem.
  • az Országos Mécs László Irodalmi Társaság (OMLIT) pályázatain 2018-ban egy 3. hellyel és egy dicsérő oklevéllel jutalmaztak.
  • a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád megyei Szépírói Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely által kiírt „Szárnypróbálgatók 2019” és „Szárnypróbálgatók 2020” című pályázatokon „bronz” minősítő okleveleket kaptam.
TIPP:   Bemutatjuk: Pál Mónika Katalin, absztrakt-realista festő

Írásaim megjelentek

  • a Kelet-Magyarországban,
  • a Föveny folyóiratban,
  • a ProKult Újságban
  • a Szikla Magazinban,
  • a Magyar Múzsa folyóiratban,
  • a Nyírségi Gondolat folyóiratban,
  • az Erdei Irka Kulturális Folyóiratban,
  • a Nyugdíjas Életben,
  • a Nyírteleki Újságban
  • a versmuhely.hu online felületén,
  • a „Mesél a Kelet” című meséskönyvben,
  • az „Életmesék a Kárpát-medencéből” című antológiában,
  • az „Élettörténetek Meséld el nekem!…” 2015-16, 2017 és 2018-ban kiadott antológiákban,
  • a Nézőpontváltó Egyesület online felületén,
  • az OMLIT által kiadott „Muzsikál a lélek” című antológiában és az online felületükön,
  • az Irodalmi Rádióban megjelentetett „Zsongó tündöklés” „Rügybölcső”, „Álombefőtt”, „Életünk és ihletünk a Covid idején”, a „Dolgaink”, valamint az „Így dalolunk mi nyomdokaidban Balassi Bálint” című könyvekben, és online oldalukon is,
  • a Holnap Magazin által kiadott „Búvóhely” című zsebkönyvben, és online oldalukon,
  • a poet.hu online oldalon,
  • A „Szövétnek”, a „Csak szerelmes versek” és a „Közösségi Írók Céhe”, az I.R.K.A Irodalmi és képzőművész Asztaltársaság, a VIM versek facebook csoportokban,
  • az Albertfalvi Közösségi Ház „Újbudai Dekameron” című antológiájában,
  • a „Szárnypróbálgatók 2019” a „Szárnypróbálgatók 2020” és a „Szárnypróbálgatók 2021” című országos antológiákban,
  • a „Szó-kincs 2020”és „Szó-kincs 2021” című országos antológiákban.
  • a meskete.hu online oldalon,
  • a SZÓFA folyóirat online oldalán,
TIPP:   Bemutatjuk: Horváth Brigitta, alkotóművész

2021-ben Gyógyír címmel jelent meg önálló, prózákat tartalmazó kötetem. 

2023.decemberében látott napvilágot a Ha kimentesz a békaságból című gyermekverses kötetem. Folyamatosan készülnek novellák, humoros írások, versek. Lesz még életrajzi regény, illetve egy pasikról szóló vidám összeállítás nemcsak nőknek.

Megyei, regionális, országos, és nemzetközi vers-és prózamondó versenyeken rendszeresen értem el dobogós helyezéseket. Legbüszkébb a Magyar Versmondók Országos Egyesülete által rendezett Népmese és ballada előadói találkozóra vagyok, ahol a (neves emberekből álló) szakmai zsűri Arany oklevéllel jutalmazott.

Tagja vagyok a Magyar Nemzeti Írószövetségnek, és a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek.

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel