Simon Csilla vagyok.
Írok, kilenc éves korom óta. Kezdetben kiközösítettek, aztán büntettek érte, s volt, hogy gyógyszerekkel akarták kikezelni belőlem az alkotás vágyát.
Egyszer megkérdezték, mit akarok csinálni, ha felnövök. Azt mondtam, írni valami szépet, írni valami jót. De csak 36 évesen jutottam el oda, hogy nem szégyenkeztem a szabadidős tevékenységem miatt. Nem féltem, mi lesz, ha az írásomban valaki magára ismer. Mert az alkotások igaz történetek alapján születnek.
Nem én tehetek róla, hogy akadnak gonosz főszereplők is. Soha nem képeztem a tudásom. Nem is akarom. Amatőr vagyok. Embereknek írok emberekről. Nem kiszolgálom, csupán szolgálom az olvasót. Sose akarok megélhetési író lenni. Persze könnyű, ha író se vagyok még.
Most 37 évesen ez az életem értelme, célja, mindent ennek rendelek alá. Mert ez az egy dolog, ami boldoggá tesz. Írni valami szépet, írni valami jót.
