Bemutatjuk: Sári Bence, fotográfus

2023.08.25.

foto rolam

A fotózás már gyerekkorom óta érdekelt, nagyon sokáig ez volt (és még ma is ez) az első számú hobbim. Ennek megfelelően nem is vertem nagydobra az egészet, ahogy mondani szokás, inkább csak a fióknak fotóztam. Mígnem 2019-ben rá nem jöttem, hogy nemcsak hobbiszerűen szeretnék fotózni, hanem ez az, ami engem igazán érdekel, ezt akarom csinálni. Elhatároztam, hogy ez lesz az én hivatásom: fotográfus leszek. Ezen felbuzdulva jelentkeztem a Budapesti Metropolitan Egyetem Fotográfia mesterszakára, ahova sikeresen felvételt nyertem. Azóta be is fejeztem az ottani tanulmányaimat. 2019-ban indítottam el saját fotós vállalkozásomat. Hozzám legközelebb egyébként a dokumentarista fotózás áll.

TIPP:   Forrai Zita: Garázsmenenet c. novellája

Fotósként folyamatosan azt keresem, hogy mit és hogyan lehetne vizuálisan, állóképekkel elmesélni, amiben az a jó, hogy az ember megtanul maga körül olyan apró részleteket észrevenni, amik mellett amúgy csak elsétálna.

https://saribence.hu/

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel