Sárady Gyulának hívnak.
Budapesten születtem, ahol a tanulmányaimat is végeztem. (tanító, rajz- és vizuális kultúra tanár, informatikus mérnök)
Már kisgyermek koromtól kezdve nagyon érdeklődtem a művészetek iránt (képzőművészet, zene). 1975-ben kaptam az első analóg fényképezőgépemet.
– 1980-as évek közepétől rajz és vizuális kultúrát, és informatikát tanítok egy budai iskolában.
A tanítás mellett rajzfilm animátorként és grafikusként is dolgoztam egy külföldi rajzfilmstúdióban. A munkáimban kezdettől fogva szinte mániámmá vált a fény és árnyékkal való játék mind a grafikában, mind a fotózásban is. 2002-ben költöztem Szentendrére. Ez idő tájt vásároltam az első digitális fényképezőgépemet, amikor is elkezdtem komolyan foglalkozni a fotózással. Ebben az időben tagja voltam a FotóArt fotós iskolának, ahol sok újdonságot tanulhattam.
Az elmúlt években képeimmel rengeteg pályázaton és kiállításon vettem részt. Kipróbáltam magam a portré-fotózásban, stúdió-fotózásban, természet-fotózásban, esküvői fotózásban. Jelenleg 6 internetes fotócsoportnak, illetve a szentendrei fotó klubnak vagyok a tagja.
A hagyományos fotókészítésen túl szerettem volna valami pluszt belevinni a képeimbe, ezért a digitális technikának köszönhetően „kísérletezésbe” kezdtem. Így jöttek létre a fotókból festmények, a fotó+digitális grafika ötvözete, illetve a digitális grafikáim.
Ez is tetszeni fog: