Élményfestőként az a gondolat indított el néhány éve művészi pályámon, hogy miképp egy prizma a befogadott fényt színeire bontva szétszórja, én is láthatóvá teszem az általam megélt élményeket.
Így alkotásaim azoknak a befogadott pozitív impulzusoknak a kivetülései, amelyek az elmúlt időszakban hatással voltak rám.
Szeretek élni a lehetőséggel, hogy inspiráljam a közelemben élőket a bennünket körülvevő világ szépségeinek felismerésére, befogadására.
Alkotásaim segítségével arra ösztönzöm őket, hogy fedezzék fel a természetet.
Meggyőződésem, hogy az aki megismeri és megérti annak működését, alapvető törvényszerűsègeit, az könnyebb megismerheti önmagát, könnyebben megtalálja helyét a világban, mivel megértéssel tud fordulni embertársai, s környezete iránt.
Hiszen mi magunk is a természet részei vagyunk, s ettől nem vonatkoztathatunk el
Azt kívánom, hogy festményeim váljanak maradandó élménnyè a szépségre nyitott szemlélődők számára.
Ez is tetszeni fog: