Bemutatjuk: Rapi Alexandra – író

2023.03.19.

Snapchat 1719322854.jpg

Sziasztok!

Művészeti piactér

Rapi Alexandra vagyok 20 éves amatőr író. Jobbára a romantikus zsáner az én otthonom, de tavaly első helyezett lettem egy horror novella pályázaton. Ezért vallom azt az elvet, hogy a komfortzónán kívül kinyílnak előttünk a lehetőségek ajtajai. Én már ezt tapasztaltam. Az írás számomra egy menedék, egy biztos pont, ami segít a nehéz napokon. Célom az, hogy egy napon a boltok polcain legyenek a regényeim, de ehhez még hosszú út áll előttem. Valamint szeretném, ha az olvasás újra népszerű lenne, ha az emberek jobban értékelnék a művészetet és nem a negativitás, egymás kifigurázása lenne a legjobb téma.

Egy kis ízelítő a munkásságomból:

Keze a meztelen hátamra simult, ahogy megállt mellettem, érintésétől pedig a testemet borzongás járta át. Ő ezt betudta annak, hogy fázok, ezért még közelebb lépett, szinte teljesen hozzám simult. Pedig nem fáztam, a közelségétől remegtem ennyire, ami ennyi idő után sem volt közömbös számomra. Minden erőmet összeszedve felnéztem rá, szemeimben kimondatlan kérdések és érzelmek kavarogtak, amire a választ csak ő tudta volna megadni.
– Miért kell mindent megnehezítened? – fúrta vágytól izzó szemeit az enyémbe.
Nagyot nyeltem, megpróbáltam elhúzódni tőle, de szorosabban tartott és nem eresztett. Elvesztem a szemeiben, a szívem a torkomban dobogott, ő pedig csak nézett engem azzal a tekintettel, amire mindig is vágytam, de sosem kaptam meg igazán. De mi van, ha már túl késő? Ő megnősül, hamarosan felesége lesz, én pedig itt maradok teljesen összetörve. Egy éjszaka, egy tökéletes éjszaka miatt, nem törhetem össze a szívemet darabokra. Nem dobhatom elé magamat, hogy használjon, aztán eltaszítson és feleségül vegyen valaki mást.
– Nem én akartam ide jönni te is tudod. Ha tudtam volna, hogy ez a te… legénybúcsúd, akkor nemet mondok – néztem egyenesen a szemébe.
Sosem rejtettem véka alá az érzéseimet, mindig őszinte és nyitott voltam felé. Talán pontosan ez volt a probléma. Elüldöztem őt az érzéseimmel.
– Nem mondtál volna nemet – rázta meg a fejét. – Eljöttél volna megmutatni, hogy mit vesztettem. Hogy még egyszer a képembe dörgöld a hibáimat és azt, hogy nem lehetsz az enyém.
– Ez mindvégig csak rajtad állt Krisztián – mutattam rá a nyilvánvaló tényre.

TIPP:   Bemutatjuk: Rideg Rita, alkotóművész

További tartalmakért látogass el a Wattpad oldalamra <3

Instagramm: rapi_szandi

Wattpad: Álom_lány

Tiktok: @rapi_alexa

Facebook: rapi.szandi

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel