Karácsonyi altató
Hámló karodról gyermekkorom téli éjszakái hullanak,
És te húzod emlékeimmel teli szánomat,
Halványsárga hótakarókon szántva végig azt,
Nyomot hagy, mint a könyvbe préselt haraszt.
Már a nevemre sem emlékszel,
De matracod gödrét én meleggel töltöm fel.
Paplanodból kilógó cérnád pöndörítem,
és elhitetem veled, hogy ott sincsen;
Mama, remegő kezed csak a szél rázza.
Őszülő hajad csupán lelked utánozza.
Rekedtes hangodon maga a teremtés súlya.
Nem ráncos az, csak az élet kelté gyúrta.
Most jövőd sötétjében pihenteted szemed,
Görbe ujjaidból font kosarad szemeit szeded.
Hőhullámok sodorják az életet, a testből a semmibe,
Hagyd, hogy e téli éjjelen most én takarjalak be.
Jó éjszakát.
