Túl a talált tárgyon
Klimo Péter képeihez
Önarcképe nem lát, nem hall, nem beszél, a multiszenzorális tapasztalás odavan, máshol kell élességet állítani. Ha így áll, első kapaszkodó az emlékezet.
Jártában – keltében koros deszkát, felmarjult palát, brutálisan kikezdett fémlapot gyűjt, idő rágta életnyomokat visz haza. A gyötört felületekre monokrómba simuló, grisaille hatású portrékat fest. Fókuszban a kéz. A saját legendáriumból és valamennyiönk mítoszaiból vett képmások együtt öregszenek majd a ki tudja, mi mindenen keresztülment hátterekkel. A hordozókat feszítő beláthatatlan biokémiai reakcióknak ekképpen kiszolgáltatott alakok további sorsa talány, képbe rejtett rizikó.
A csakis a jelenkori hatásokra figyelő, sajátos technikával dolgozó Mr. Turner jut eszünkbe, aki a Tambora vulkán 1816-os kitörése nyomán az európai horizontokat kárminban fürdető vulkánikus por vászonra vitele, a transzparens hatások és optikai effektek érdekében olyan pigmenteket is használt, amelyekről nem tudhatta, mennyire színtartók.
A Klimo képeken azonban a roncsolt felületekbe ágyazott rezdületlen gesztusok, egy megállított búcsú, egy önkéntelennek látszó mozdulat, a kitartott pillanatok épp a környezeti fenyegettetés ellenében felmutatott időkapszuláknak tűnnek. Buborékba vont magányos alakjai, együtt a befogadó layerekkel – történjék bármi – túlélők.
Budapest, 2017. március 23.
B. Nagy Anikó
Művészettörténész, kurátor
