Bemutatjuk: Pitter Györgyné Enikő – festőművész és költő

2023.01.27.

Pitter Gyorgyne Eniko festmeny Farsang.jpg

Találj meg engem …

Művészeti piactér

Szavak tavában

keress, ecsetvonásban,

szíved álmában …

Ki vagyok én?

Képpöttyentő, szócsöppentő, álmodozó, 73 éves, nyolcunokás, nagymami, Budapesten élek.

Mindig szerettem rajzolni, festeni. Az élet más pályára állított.

Dolgoztam fiatalon restaurátorként, laboránsként, kereskedelmi munkakörben. Foglalkoztam mozgássérült gyerekek hitoktatásával, gyógyult rákbetegek életét segítő programszervezéssel.

Korán férjhez mentem, három kisfiú édesanyja lettem.

Szép nagy családom rendkívül elfoglalt, munka, iskola, – de nagy szeretetben élünk mindannyian. Ők adnak nekem erőt és az Istenbe vetett hitem, hogy az élet nehézségeit könnyebben viseljem. 45 év házasság után elvesztettem a férjemet, kilencedik éve ápolom ágyhoz kötött Édesanyámat.

TIPP:   Bemutatjuk: Vágréti Róbert szobrász

Nyugdíjas éveimben kezdtem újra foglalkozni a képzőművészettel. Festettem üvegre, kerámia tányérra, egérrel a tenyerem alatt a számítógép képernyőjére, beiratkoztam a Szentimrevárosi Egyesület „Művészetek szerelmesei” rajz körbe, ahol Szalay József rajztanár úr csodálatos útmutatásai alapján újra elkezdtem akvarelleket, pasztell képeket készíteni. Képeim több kiállításon szerepeltek.

Két éve írok verseket, apró történeteket, gondolatokat. Két kötetnyi gyűlt össze eddig belőlük. Magánkiadásban, kis példányszámban jelent meg eddig két verseskönyvem, ajándékaim szeretteimnek. Sok versemhez készítettem illusztrációt.

Az internet, a Facebook számomra ablak a világra. Az írás és a festészet örömforrásom. Számtalan internetes művész csoportba meghívtak, több antológiában szerepelnek verseim, képeim.

TIPP:   Bemutatjuk: Varga Anikó Festő és grafikus

Életem a hitem, a reményem és a szeretetem, körülöttem minden erre épül…

Hiszem, hogy a művészet mindennek közvetítői, lelkünk létszükséglete.

Facebook oldalam.

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel