Peter Wanderberg – New York
Hiszen minden alkotás mögött érzések és élmények összefonódásának milliói kerülnek vászonra. Néha nem is tudok címet adni a képeimnek, csak azt tudom elmondani, hogyan éreztem magam, amikor festettem. Érzelmeket nem lehet úgy megfesteni, mint ahogyan egy tájképet, vagy egy csendéletet. Itt egészen másról van szó. A vászon a színpad, és az olajfesték krémes állaga az adathordozó, amely képes egy időben megjeleníteni múltat, jelent és jövőt. Képes arra, amire semmi más, hogy szinte él és az alkotóval együtt alkalmazkodik a mozdulatokhoz, melyek végük képpé formálják. Az érzelmek megfestése egy folytonos, lüktető, változó állapot. Az olajfesték még napokig kenhető és alakítható. Képes részt venni abban a metamorfózisban, ami addig tart, ameddig azt nem érzem, hogy igen, most látom azt „kívül”, ami belül olyannyira feszített, hogy végül utat tört magának a mozdulataim segítségével, hogy megszülethessenek. Ez az, amikor azt érzem: elkészült, és most pont azt látom, amit érzek.
