(Egrégi Bebek) Pelsőczy Katalin vagyok, Budapesten születtem és élek. Személyes életemet feltárni talán nem is olyan fontos. Szerintem (remélem, egyetértenek velem) most és itt, beszéljenek inkább gondolataim.
Meglehetősen fiatalon kezdtem el verseket írni, hálát adva ezért a sorsomnak. A magam által megfogalmazott hitvallásom: A világ egyetlen lelke az ember, s az ember egyetlen igaz világa a lélek.
Bízom benne, hogy első kötetem – Angyal és közöny – is erről tanúskodik.
Kellemes és váratlan csodálkozás lett úrrá rajtam, amikor kiderült, hogy mint első kötetes alkotót, mind a Líra könyváruház, mind a fővárosi Ünnepi Könyvhét befogad.
Örömmel mondhatom, hogy több elismerés talált már otthonra nálam. Egy-egy már országos súlyúvá is vált. Most készül második kötetem, a Léleklámpásaim.
Reményeim szerint sokan várják, hiszen anno bemutatkozásom is reménytelivé válhatott. Köszönet érte határon innen és túl.
Semmi több
Isten néz egy nesz mögül
Lelkem álomba szenderül,
Napszámom némi irgalom
– Az Úrvacsorát – már rád hagyom…
Nem kell a látszat szózata
Hol sorvad a létnek mámora
Hol garasom lenézett semmiség,
– Sebaj, csak imádd a Szentmisét…! –
Elmondják százszor; – Légy szerény. –
Kényük számára szent edény.
Hitem lőn omladó sírhalom
Megszáradt kenyér, korhadó asztalon.
– Nem kell a szentség, ha rámtapos
Nem kell a szó, ha ájtatos.
Legyen csak hit a Hit körül,
Isten megáld a nesz mögül.
S leszek kenyér mi illatos,
Csöpp fillér mi százszoros
Leszek öröm a szó egén,
Vagy semmi több, csupán e költemény… –
Vízjel szíveknek lapjain,
Útjelző teremtés napjain
Kimondott szó mely átkarol,
S e szóra a Mindenség válaszol.
E.B.Pelsőczy Katalin
Bpest; 2021.11.17.
Költővé nemzzen
Fénygubóban vártam a hajnalt,
Hogy költővé nemzzen az Isten…
Nyújtózó lelkem a csönd ölelte
Mézízű, teremtő nincsben.
Csodákat szórt rám önfeledten
Így telt ki gyermeteg kedve,
Szószületések érkezését
Tágranyílt szemekkel leste.
Kutatta halkan, titkon keresve
Hogyan lesz költő egy lélek,
Rám rótta súlyát ordító kínnak
Velőt hasító rímnek.
Lélekkezemből kiverte százszor
Bár pennája éltetőn lángolt;
– Megfogantatlak Te szép nincstelen,
Hisz nélküled minden sivár volt.
S néked adom a szó örök kincsét
– Ahogy te kapod, úgy hidd el kevesen –
Nem várt jöttödről a bűn iszalagját
A nemlét léttelen létébe vetem.
S megáldom azt, mit Életnek hívtok!
Te csak írd, mit megsúgok neked,
S mikor én halok, akkor halsz te is…
( ha tán pennádat egyszer majd végleg leteszed )
De nem! Badarság! Megőríztetlek!
A végtelen szavak gyöngyházszín egén,
( soraid végén a pont Én leszek ),
Hisz pertut ittunk a léted, meg Én… –
E.B.Pelsőczy Katalin
Gyula; 2022.07.13.
