Van szerencsénk bemutatni Pedro Grama Festőművészt!
Kedd volt és meleg, bár már érződött a hűvösebb reggelekben, hogy őszre fordult az idő. Apám a szüliparkban sétált a napon, izgatottan rótta a köröket, várta, hogy megszülessen Emese lánya. Annyira biztos volt, annyira szerette volna, hogy lánya szülessen, hogy fiú néven nem is gondolkodott az akkor még háromtagú család. 1973 szeptembere volt, annak is a 18-ik napja. Dél körül kiáltottak ki az ablakon, hogy megszülettem… fiúnak. A névadási dilemmát a testvérbátyám oldotta meg, aki kijelentette, hogy az ő testvérét Péter Istvánnak (az akkori legjobb barátja) hívják. Mivel a Péter családnév volt, ezért csak az István nevet kaptam, bár 13 év elteltével a Pedro becenév ragadt rám, ami a spanyol ajkúak Pétere, így beteljesedett az első gondolat igazsága.
8-9 éves lehettem, amikor a román kommunista rendszer tehetséges gyerekeket keresett a „Pionír Ház” szakköreihez. Így kerültem, gondos válogatás után Máté László festőművész-grafikus szárnyai alá a rajz-festészet szakkörbe. Életem meghatározó évei voltak, megszerettem a képzőművészetet, rengeteget dolgoztam, tanultam és fejlődtem. De mivel a művészet nem igazán egy megélhetési szakma és közben kiderült, hogy nagyon jó vagyok matematika-fizikából, ezért a Bolyai Farkas elméleti líceum matematika-fizika szakát ajánlották, ahova hetedikként be is jutottam.
A bemutatkozás a galéria után folytatódik. Kattints a képekre a nagyításhoz, lapozáshoz!
De a reál szakok ismerete, tudása és szeretete sem tudta kitörölni belőlem a művészetek szeretetét! Már 10 évesen mandolinoztam és a gitárra való áttérésem után 14 évesen színpadon álltam Marosvásárhely legfiatalabb rock gitárosaként. A zene és a képzőművészet végigkísérte a diákéveimet, olyan mély nyomot hagyva bennem, hogy jelenleg is ez a két dolog határozza meg az életemet.
Iskolai és politikai bonyodalmak követték egymást, mivel apámat ’56 kapcsán, teológusként államellenes uszítással vádolták és be is zárták.
Egy politikai fogoly fiának nem volt egyszerű élete abban a rendszerben, főleg magyarként! Az 1989-es forradalom, a „magasztos rendszerváltás” visszatérített predesztinált életpályámra, bekerültem a Művészeti Líceum monumentális festészet szakára, Datu Viktor mentorállása alá. Tanáraim voltak: Kiss Levente, Bordi Géza, Gyarmati János, Major Gizella és Hunyadi Mária. Példa képeim és segítőim Hunyadi László és Kuti Dénes voltak. Végül 1992-ben leérettségiztem és megkaptam a monumentális festő bizonyítványt (atestat).
1996 tavaszán, a nők napján ellátogattam Szegedre és annyira megtetszett, hogy majd 20 évig itt ragadtam. A kezdeti viszontagságok, határon havonta pecsételés, tartózkodási engedély, letelepedési engedély, állampolgársági kérelem benyújtása megnehezítették az elképzelésem, a vágyaim véghez vitelét, közben a helyemet keresve továbbra is a festészettel és a zenével foglalkoztam.
Többféle egyetemet kipróbáltam, de egyikben sem találtam meg magam. Végül a Juhász Gyula tanárképző főiskola rajz-román szakán kötöttem ki. Festészet, rajz, grafika mestereim Aranyi Sándor, Nagy Gábor és Eszik Alajos voltak.
Régebbi és talán a mostani festészetem is elég szerteágazó, mondhatni eklektikus mivel eléggé kísérletező típus vagyok és nem is szeretek hosszú ideig ugyanabban a stílusban leragadni. Számomra minden alkotás „abbahagyása” egy kis halál, minden újabb ötlet, téma, kifejezési forma egy újjá születés. Mivel az ember minden életszakaszban másképp éli meg a jelent, ezért én is a lelkem jelenét öntöm látható formákba, színekbe és törekszem megmutatni az érdeklődőknek a teremtés szépségét, gyönyörűségét.
Pedro Grama
