Bemutatjuk: Pablokabook

2023.07.18.

IMG 20230714 105713.jpg

Bőszény Csaba vagyok, könyvszobrász. Szeretném jobban bemutatni a tevékenységemet. A könyvszobor egy, a könyv lapjaiból hajtogatott minta, motívum vagy szöveg. Bármilyen szöveget, illetve motívumot el tudok készíteni. Többféle technikával lehet készíteni könyvszobrot. Van, ahol csak a lap sarkai vannak behajtva, úgymond szamárfülezve, és úgy ad ki egy mintát. Ennél a technikánál kevesebb a lehetőség, úgyhogy igazából én ezt nem is használom.

Amit én szeretek használni, az a vágáshajtás. Itt minden lap a megadott méreten be van egy kicsit vágva és az be van hajtva. Ezzel szinte minden mintát meg lehet csinálni. A könyv lapjaiból nincs kivágva semmi, ezért ha a bevágások ki vannak hajtva, ugyanúgy olvasható, mint előtte. A bevágásokat egy program számolja ki. Betöltöm a mintát, megadom az oldalszámot és a könyv magasságát, és PDF formátumban kiadja a program, hogy melyik lapot hol kell bevágni.

TIPP:   Bemutatjuk: Virág Ilona festőművész

2018-ban ismerkedtem meg a könyvszobrászattal. Igazából Németországban láttam, megtetszett és utána úgymond önképzéssel, illetve nagyon sok videó megnézésével sajátítottam el. 2019 februárjában kezdtem el megrendelésekkel foglalkozni. Azóta kb. 100 darab könyvet készítettem el. Nem csinálok egyforma szobrokat. Mindig a megrendelő igényeire igazítom a mintát. Így minden szobor egyedi és egyedülálló. Nincs kettő egyforma. Egy könyvszobor elkészülési ideje 20-60 munkaóra. Mindig az adott mintától függ.

A célom az, hogy minél több embernek meg tudjam mutatni ezt a fajta képzőművészetet.

Facebook

https://www.facebook.com/Pablokabook/
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel