Könyvek a mennyek világáról
Eszemben sem volt íróvá válni, pusztán kutatni kezdtem egy témát, ami érdekelt. Kíváncsi voltam, hogy vajon az elme játéka csupán a hit, vagy tényleg létezik az, ami időtlen idők óta része az emberiség életének. Beleástam hát magam a filozófiák és vallások sokaságába, foglalkoztam mitológiával, legendákkal, angelológiával, démonológiával, apokrif és egyéb ősi iratokkal, míg végül rájöttem, hogy a különbözőségek ellenére mind ugyanazt igazolja. Nem köteleztem el magam egyetlen tanítás, hit vagy nézet mellett sem, mert meggyőződésemmé vált, hogy minden ima és kérés ugyanoda jut.
Ezt követően merült fel bennem, hogy jó lenne mesélni azokról a dimenziókról, amit sokan nem érzékelnek.
Az Angyalnak születtem, Az őrangyalok apokalipszise, A Fényhozó és a Szökés a mennyországból című fantasy könyvek a mennyek világát, az emberiséget szolgáló égi lények mindennapjait mutatják be, valamint az örökös harcot a földi világot és a lelkeket megrontó erők ellen. Megjelennek bennük a jelen kor legégetőbb problémái, különböző tudományok, már-már elfeledett értékek, és boldoggá tesz, hogy az olvasóim szeretik a történeteimet.
Ha ők nem lennének, bizonyára nem folytattam volna az írást, de kitartóan várják az újabb és újabb regényeimet.
Ez is tetszeni fog: