Ugyan csak nemrég kezdtem festeni, mindig is vonzottak a művészetek. Főleg rajzoltam, ruhát terveztem. De valahogy semmi sem kötött le sokáig. Sose tudtam úgy igazán szépen, realisztikusan festeni vagy rajzolni. Nem tudtam megvalósítani, ami bennem volt. Engem sokkal inkább az anyag fog meg, a textúra és nagyon sokszor az érzelmek, érzetek és nem maguk a dolgok szépsége. Ezeket pedig nehéz úgy ábrázolni, hogy valóban azok az érzések jöjjenek vissza, ami a készítésekor volt.
Pár hónapja, mikor elkezdtem festeni figuratív képekkel próbálkoztam, de nem volt az igazi. Tetszettek, de mégsem.
Egyszer hagytam, hogy csak a festék és a vászon vezessen, és akkor valami fantasztikus dolog történt, úgy éreztem megtaláltam, amit mindig is kerestem.
Amint az első adag festék a kezemen érintkezett a vászonnal teljesen libabőrös lettem.
Azóta szinte már kényszert érzek rá, hogy alkossak.
Mivel még csak pár hónapja kezdtem, elég kezdetlegesnek érzem a festményeimet viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy másokból, akik nem ismernek csak a képet látják, mit vált ki, ha egyáltalán éreznek bármit mikor ránéznek.
A képek főként akrillal készültek vászonra.
(A legelső kép volt az első, amelyiket említettem is.)
https://www.instagram.com/melath.art/
https://www.instagram.com/brigii_melath/
Ez is tetszeni fog: