Bemutatjuk: Luliák Ferenc nonfiguratív művész

2023.02.08.

DSC 0354.jpg

Luliák Ferencnek hívnak Pécsi születésű vagyok. Magyarországon élek.

A 90-es évek óta rajzolok különböző stílusú képeket. A kezdetekben a graffiti stílussal kezdtem el foglalkozni, aztán át tértem a nonfiguratív ábrázolás módra.

A 2000-es évek elejétől a munkám miatt bejártam Európát, ami a későbbiekben hozzá segített egy színesebb és tágabb világ nézetének kinyilvánításához.

Ami 2014-es Londoni költözésem óta magasabb szinten tárom fel a nagyközönség elé. 2016-ban a Brick Lane Galery-ben állítottam ki először Londonban.

Aztán ezt követően még 2 kiállításom volt Londonban.

  • 2019-ben költöztem Skóciába, ahol érzésem szerint kiteljesedett a művészetem. Az uv reagens festék által életre hívott különleges képi világ által.
  • 2019-ben kezdtem el Magyarországon kiállítani a képeim egy mozgó galériában.
TIPP:   Bemutatjuk: Proksa Zoltán, Zola, énekes

Különböző fesztiválokon jelentem meg mint egyedüli kiállító.

  • 2019 Sun fesztivál
  • 2019 Alkotótábor
  • 2020-ban több mint 20 kiállításom volt szerte Magyarországon.

Többek között :

  • Alkotótábor
  • Palkonya hangja
  • Lucid dreams fesztivál (Üllés)
  • Csolyospálos Gathering
  • Goa Balaton (Keszthely)

2021

  • Alkotótábor
  • Arrakis fesztivál
  • DAAD Gathering
  • Lucid dreams fesztivál
  • Talent (Budapest)

Elérhetőségem :

A kiállítás fő koncepciója a nappal és éjszaka összehangolása uv lámpa segítségével. A képek nagy többsége két oldalú, nappali és éjszakai világokat mutat be. Minden kép egy hallucináció, minden hallucinációból át lehet jutni egy másik hallucinációba ahol különböző állomás pontok vannak ahol különböző képzeletbeli helyeken lényekkel találkozhatunk. A képek összeköttetésben vannak egymással mivel a kezdetektől egy folyamat részesei vagyunk.

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel