Advent fénye
Édeni fényét,
mennyei ékét,
rejti az égbolt,
álmodozón.
Itt suhan; érezd,
éneke ébreszt,
csillan az advent,
várakozón.
Bársony a csend kint,
és öröm érint,
árad a fénye
glóriaként.
Múltat idéző
égi kitérő,
végtelen emlék,
vágyakozás.
Angyali hárfák
zengik a hálát,
szárnyal a hang már;
emberekért.
Ünnepi éjben
angyali kékben
templomot épít,
míg a hit él.
Adventi csöndben
Szelíd csend van, körülölel,
fényt szitál a várakozás,
percei mind drágakövek,
lobban az első gyertyaláng.
Adventi csendben megérint
belül, a szív boldogsága,
ébredő hit még felényi,
felizzik a remény lángja.
Bársonyos éjben, szent öröm,
lobog a három gyertyaláng,
növekvő fényük tündököl,
nyitja a lélek kapuját.
Áldást hint a négy gyertyaláng,
szeretet-bölcsőn új kezdet,
adventi csendben halk fohász,
köszönt Isteni gyermeket.
Mese a négy gyertyáról
Négy gyertyaszál a koszorún.
Sóhajt az első szomorún:
a Béke lennék a földön,
de a lángom csak füstölög.
Nem őriznek az emberek,
elalszok – már csak reszketek.
Tündöklésem is megkopott,
a gyűlölet eltaposott.
A második gyertya is szól,
keserű a csalódástól.
Én a Hit vagyok – nem kellek,
nem értenek, csak a szentek.
Felesleges, mondják többen,
ezért inkább elüldöznek.
Tovább égnem nincs is miért,
lobban a láng – kanóc kiég.
Búsul a harmadik gyertya,
érzi, a levegő megfagy.
Hiába ő a Szeretet,
az emberek csak nevetnek.
– Pedig nagy szükség lenne rám,
a boldogságot adnám.
Kihuny a láng, elhagy erőm,
nincs semmi, mi melengető.
Negyedik gyertya tündököl,
fénye mindenkit elbűvöl.
A Remény vagyok, ki még él,
nélkülem bizony elvesznél.
De most életre kelthetek,
Békét, Hitet, Szeretetet,
és leszáll a sötét földre,
az ünnep csöndes öröme.
Fénylő igézet
Hófehér paplanon csillagok fénye,
holdsugár ezüstje kúszik az égre,
lágy zene kísér tündöklő pihéket,
aranylant húrjain reményt ígérnek.
Házakon csüngő, szikrázó jégcsapok,
kémények füstje lassú – még andalog,
ünnepi díszben hegytető tetszeleg,
angyal száll fölé, lépése nesztelen.
Fenyőfák csúcsán pelyhekből glória,
égből zeng a varázsos szimfónia,
halkan lép karácsony a bársony éjbe,
ragyogást csenve földi sötétségbe.
Karácsony érkezik
Pihe-puha táncot lejtő hópihék,
nekem örökké szép igézet marad,
mikor fehérbe öltözik a vidék,
és messzire száll a fenyő illata.
Ilyenkor újra átélem a csodát,
ámulva nézem a fénylő csillagot,
egyetlenként ragyog az ég bársonyán,
utat mutatva gyengéden rám hajol.
Karácsony érkezik esti fényekkel,
vele az éltető remény szelíden,
templomig kísérnek tiszta lélekkel,
bicegő hitünket égbe repítve.
Messze az ezüstfényű végtelenben,
ott fent,- angyalok mosolyogva nézik,
minden házra béke száll hófehéren,
vele szeretet jár az ölelésig.
Talán ma egy kicsit boldog a világ,
és megbocsátják egymás sok vétkeit,
meghatottan szállnak az égbe imák,
és a földi lét most egyként lélegzik.
Mi vagyunk az ünnep…
Kristályként szikrázó,
szállongó puha hó.
fenyőket átölel,
az ünnep oly közel.
Varázslatos álom,
újra visszavágyom,
a gyermeki létbe,
szűzi hófehérbe.
Emlékek élednek,
angyalok lépkednek,
távolból csengő szól,
fény terül csillagból.
Míg örömláng gyullad,
újra remény fakad,
szeretet ünnepén,
tűnik a szürkeség.
Hit érkezik vele,
béke száll a csendre,
szívekben láng éled,
káprázatos fénnyel.
Mi vagyunk az Ünnep,
ez a jóság tükre,
egy ölelés, mosoly,
csak a percre gondolj.
Mit a szívedből adsz,
örökké megmarad,
melenget a lelked,
társat, és gyermeket.
Te sem vagy egyedül,
érzed ott legbelül,
szeretet körbefon,
engedd, hogy ragyogjon.
Angyalhívó
Akrosztichon
Halkan csendülő szólamok,
Andalgó fény a friss havon.
Régi harangok kondulnak,
Angyali hívó; megnyugtat.
Nesztelen léptű csillagok,
Guruló, érces hangzajok.
Zenélve hívnak imára,
Újult lélekkel, vidáman.
Giling-galang; ma karácsony,
Áldást, és békét sugároz.
Sötét éjben, a magasban,
Boldogan zúg a sok harang.
Alattuk ünnepi díszben,
Nézd!- hit éled a sok szívben.
Karácsony estéjén
Hófehér selyembe öltözött a táj,
jégcsipke tündököl fenyvesek hegyén,
csillagok fényében aranyló bűbáj,
hozzá szél komponál mennyei zenét.
Angyali érintés szűzi tisztaság,
szeretetről szól ma a születő fény,
aranylón lobog az összes gyertyaláng,
szívemben feléled újra a remény.
Az éj kék bársonyán ragyogó csillag,
régi karácsonyokba repít vissza,
hallom messziről csilingelő hangod.
Angyalharangként öleli lelkemet,
hömpölyög, árad, mint égi csermelyek,
ünnepet szépít,- itt van emléked.
Szép karácsony
Díszektől csillog ezüstös fenyő,
színes üveggömbökön fényeső.
Egyikben régvolt karácsony éled,
díszes fáján újra remény fészkel.
Tükörképében igazi csodák,
őrzik suhanó angyalszárny nyomát.
Hófehér árnya béke küldötte,
álmokból sző csipkét a függönyre.
Szívünkben él karácsony szelleme,
szeretetgömbje lebeg lelkemben.
Legyen az ünnep valódi érzés,
legyen a karácsony szelíd, békés.
Karácsonyi emlék
Hófehér bársonyos paplan.
angyal száll föléje halkan,
szívemben éled az ünnep,
régi szép karácsony üzen.
Emlékek siklanak szánon,
jégvirág csipke a vászon,
gyermekként játszom most újra,
oly nagyon vágyom a múltba.
Titkokat őriz a szoba,
ajtaja mögött sok csoda,
csengő szól, hívogat egyre,
kristályos hang szelíd csendben.
Ajándék rajta az áldás,
ragyogó gyertya a lámpás,
angyalok pihennek ágon,
fakuló gyermeki álmok.
Felgyúlnak újra a fények,
bennük kik lelkemben élnek,
mosollyal szeretet árad,
karácsony űzi az árnyat.
Ölelnek bársony kis kezek,
örömtől csillog a szeme,
szívembe zárom a képet,
melegít angyali lénye.
Ünnepi percek
Fenn a magasban gyúlnak a fények,
csillagok csipkéin aranybrokát,
angyali hárfa csendül az éjben,
millió ajakról zeng a fohász.
Hófehér csendben szívedig érnek,
árad az öröm, bűvös a hangja
emléket ébreszt, remél a lélek,
éjféli harang felel a dalra.
Régvolt szép ünnep magához ölel,
szelíd-kezű illanó pillanat,
aranyló gömbben arcod oly közel,
gyermeki énem belül megmaradt.
Fenyőfa dísze csillanó könnyek,
fűszeres illat, szegetlen kalács,
itt vagytok velem angyaltoll röppen,
a szeretet gyertyafényű parázs.
Mennyei béke, halk zene árad,
égi templomot hit, remény fürdet,
a csendes éjben angyalok szállnak,
mindenség ölén meghitt, szép ünnep.
Decemberi fények
(Akrosztichon)
December érkezik fenyőillattal,
Ívelt kapualjban a fény óarany.
Szürke utcákon szivárványcsillámlás,
Karácsonyi gömbön fénylő ragyogás.
Igéző fényfüzér házak falain,
Villamos arany flittere elvakít.
Imbolygó lámpások, csupa csillogás,
Látványos díszítés, gyertyalobbanás.
Áradó fénynyaláb szövi a reményt,
Girlandok zöldjén kis-hópehely; szerény.
Ígéret hangján szólnak kedves dalok,
Talán meghallják mennyben az angyalok.
Álomszerű, tündöklő mesevilág,
Simítja lelkem gyermeki tisztaság.
Kellesz nekünk, karácsony!
Kihalt utcákon pislákol a remény,
feldíszített tereken csak szél zenél,
hó sem esik, szürkén ásít a város,
– én halkan kérdezem hol a karácsony?
Ott van, nézd!- ott hol a szeretet nyílik,
zárt ablakok mögött aranylón izzik,
nem kell a pompa, elég a pillanat,
melenget, izzik karácsony csillaga.
Mézillatú szobákban mosoly ragyog,
fenyőágon gyertyalángú csillagok,
gondbarázdált arcokon éledő hit,
angyalkezek hintik remény gyöngyeit.
Lassan szétterül lelkünkben a béke,
ezüstfehérben újra jóság ébred,
– én súgva kérdezem ez a karácsony,
ez, mikor az ünnep ölel magához?
Lassul a világ, az idő szinte áll,
a félelem, aggódás még meg-megáll,
temérdek könny, és fájdalom kíséri,
halvány még a remény, mégis megérint.
Szívünkben békésen szuszog az ünnep,
szelíd csend vigyázza meghitt percünket,
– mégis kérdezem, hol van a varázslat?
Fehérlő függönyök rejtik a választ.
Fűtött szobákban a lebbenő árnyak,
dobbanó szeretetgömbökké válnak,
pillanatokba karcolva a csodát,
ajkak rebegik a hálatelt fohászt.
Zúzmarás éjben, fenn a bársony égen,
feldereng egy csillag tündöklő fénnyel,
– ilyen a karácsony,- csendes békesség,
vele hit, remény, szeretet lépdel még.
Az ünnep percei
Káprázatos fényben tündöklő égbolt,
csillagokkal átszőtt, éjsötét bársony,
ezüst sugarát szórja szét a félhold,
hófödte csúcsokon is végigtáncol.
Fenyő ágain csillámló hó gömbök,
e jeles estén pompás ruhát öltött,
fehér szirmok közt megbújó fagyöngyök,
fagyos világra szeretet költözött.
Fénylő ablak mögött csengő csilingel,
csillogó gyerekszem igézve nézi,
karácsony fényei telve reménnyel,
hogy szívekbe a derűt becsempészi.
Minden csupa pompa, szín és ragyogás,
e fennkölt percben gondolj az árvákra,
kiknek kincs ez a nap – megnyilatkozás,
hogy mesés álmok válhatnak valóra.
Gondolj rájuk, kiknek nincs már otthona,
szívükben él a vágy egy szebb életre,
nekik egy sátor is tündérpalota,
hol csodákról álmodnak éjjelente.
Mindenki szívében él a szeretet,
égi ajándék ez, mit féltve őrzünk,
mellyel betapasztunk fájó sebeket,
vele minden ellenséget legyőzünk.
Sziporkázó, fénylő csillagok alatt,
égi zene szól, és figyel a világ,
a sötétség mögött új hajnal hasad,
jövetelét zengik aranytrombiták.
