Húsz év után költöztem haza Ausztriából. Hazahoztam szívemben Schubertet és a varázslatos, csendesen egyszerű és nemes nussdorferstrasse-i szülőházát, ahol még érezni a zeneszerző levegővételét. Szomjasan ittam magamba a Walzert, elalvás előtti becsukott szememben ott van a Császárváros építészete; emlékeimben a nagyszabású kiállítások levegője az Albertina-ból, Belvedere-ből vagy a Kunsthistorisches Museum-ból, ahol annyit bolyongtam; szívemben hazahoztam a kinti barátokat, jótevőimet és nem utolsósorban a bécsi Filharmonikusok szóló fuvolistájától, Mesteremtől vett látást, hallást, zenei színeket, formatant, ujjlenyomatot és iránymutatást. A rend, a munka és precízió tiszteletét és szeretetét, a biedermeier nyugalmat, és nem utolsósorban a híres bécsi virágcsendélet-festőket: Waldmüllert, Drechslert, Olga Wiesingert és Johann Knappot, vagy az Opera falára aranyozott mintákat. Ahogyan Georg Kreislert, a kabarettistát is, a Palais Palffy művészkörét, a Leopold Családot, az énekórákat, a Zeneakadémiát, Klimtet, a Sieveringerstrassé-t, Sissi Hermes Villáját, és mindazokat, akik ennek a kultúrának a hatását magukon viselik.
Sok festő késztetést érez, hogy lefesse, amit lát. Zenészként én késztetést éreztem lefesteni, amit hallok. Ebből következett, hogy lassanként le akartam tudni festeni azt is, amit látok, de mindig egy önmagán túlmutató céllal.
A századforduló jelentős művészei nemcsak egy területen voltak specialisták: nem “csak” festők vagy építészek voltak, mertek egy életen át nagy mesterektől tanulni, felnőtt fejjel is vállalták az új szakmáikból adódó gyerekbetegségek végigküzdését, nem törődve senkivel, csak a szívükben levő üzenet kifejezésével; tudták, érezték, mi fontos az alkotó szellem működéséhez.
Összművészeti rálátásuk volt tehát: egy életen át ALKOTÓ és OLVASÓ emberek voltak.
Így aztán legitimnek érzem, hogy a fuvola mellett énekelek és festek is, szívesen tanítok, és foglalkozom lélektani kérdésekkel is – néha tollat ragadva, mert érzékeny művészként felelősnek érzem magam a jövő formálásában, és elmondhatom: nagyon sok álmomat meg tudtam valósítani életem során, persze nem kevés hibával és még több szerencsével útközben, sok nélkülözésen és néha igen, szenvedésen keresztül is, amiből egyfajta katartikus tudás született.
Így azok számára, akik lelkükben hasonló mintázatúak, Babits soraival élve “akinek szép a lelkében az ének”, szívből remélem, hogy inspirálóan hathat majd a művészetem.
