Katona Csaba Ferencként anyakönyveztek. Polgári foglalkozásom tanár. Ettől az évtől “nyugger” vagyok, de még dolgozom.
Első verseskötetem most jelent meg VERSEKBEN ÁLMODOM címmel az Underground Kiadó gondozásában. Arany Jánost olvasva, gyerekkoromtól írok verseket, de igazán 2014-től.
Hitet kaptam Istentől a Megváltó által. Ő inspirál legfőképp az írásra és az élet maga, ahogy az érzelmek föltolulnak és feszítik belülről az embert. Beválogatta verseimet a Művész-ma magazin e-book antológiájába, novellámat is.
Más antológiákban is megjelentek verseim, novellám pl. Lelki Béke antológiában, Zen búcsú antológiában a Publio Kiadótól. Kedves költőim Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, Nagy László, de szeretem Faludy György verseit is pl.
Itt alább kívánok egy összefoglaló verssel szép napokat, jó olvasást!
- Születtem…
- Születtem-meghalok.
- Közben élek,
- lélegzem, dalolok.
- Szeretek, félek,
- áldásba olvadok,
- szellemben élek,
- testemben málladok.
- Szeretet fényben
- lehetünk azok:
- szerencsés lények,
- vagy áldozatok.
Ez is tetszeni fog: