Cirka két évvel ezelőtt kezdtem el festeni, csak azért, hogy elfoglaljam magam.
Nincs semmilyen művészeti előképzettségem. Viszont sokat jártam korábban művészeti aukciókra mint vásárló, később mint eladó. Sokat foglalkoztam amatőrként azzal, hogy a műkereskedelem milyen irányba tart, egyáltalán mit tekintenek művészetnek és mitől lesz valami, egy alkotás, vagy egy művész hihetetlenül magasan értékelt.
Amiket én készítek, vászonra készült vízbázisú festékekkel kialakított képek. Látható, hogy az action Painting az, ami hozzám legközelebb áll, aminek pl. Jackson Pollock az egyik leghíresebb képviselője. Arra gondoltam, hogy Magyarországon, de még a világon is nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy eredeti Jackson Pollock képet vegyenek, de ha tetszik nekik, és szeretnék azt a hangulatot, azt a látványt megkapni legalább megközelítőleg, amit egy ilyen festmény nyújthat, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy egy általam festett képet vásároljanak meg.
Talán nem olyan művészi élmény, mint egy eredeti, viszont az ára sokkal sokkal alacsonyabb, ugyanakkor az élmény talán nem annyival kisebb, mint amennyivel az ára alacsonyabb az eredeti képnél.
Ha valakinek tetszik az, amit csinálok, kérésére megfelelő méretben, megfelelő színösszeállításban, a neki tetsző stílusban is el tudom készíteni.
Ez is tetszeni fog: