Bemutatjuk: Kálló Edit Tímea Ditti – Dittivarázsai

2023.02.05.

Kálló Edit Tímea Ditti 1

Kedves Lélektársak.

Művészeti piactér

Nevem Kálló Edit Tímea Ditti 🙂

hm. Mit is írjak magamról. Kezdetnek gyermekként édesanyukám tanított meg rajzolni, mindig egy szép tájat rajzoltunk parasztházacskával kacskaringózó köves úttal, ugató kutyával annak házával, virágokkal fákkal madarakkal nappal, ez a kép megfogott egy életre és a vágy arra rajzoljak. Iskolában szakkörökre jártam rajz, kerámia, kézműves, nem lehetett kielégíteni a vágyat, hogy megelégedjek azzal amit addig tudtam. Ez azóta sincs másképp! Keresek, kutatok, tanulok, fejlesztem magam , magam örömére, hogy amikor egy alkotásomra nézzek boldoggá tegyen mindent megtettem, így amikor a kezébe veszi akinek készült átjárja az öröm, boldogság a szívét és melegség a testét. Ekkor tudom sikerrel jártam! Ilyen csodát átélni áldás és hála megélhetem. Olyan jó adni, szeretem. :3

TIPP:   Bemutatjuk: Tóth Dávid, szobrászművész!

Alkotásaim sok oldalú. Egyedi álomfogókkal kezdtem személyre szabottan amit látok, és ez mai nap sincs másképp . Mindig törekedem rá jobb legyek, több mint előtte, akkor érzem fejlődtem. Kristályok segítségével teremtem szebbé energikusabbá  szépségeket. ezt követték a mandalák rajzolása, és tovább fejlesztve bátran fába gravírozva.

Amikor belekezdtem egy nagyon mély állapotból álltam fel, felszabadulva szabadon, bármire képes vagyok érzéssel. A legjobb hajtóerő! Emlékszem. A betont néztem egy csodás reggelen, a lépcsőn ülve kávém kortyolgatva , majd jött a gondolat megrajzoljam életem első mandaláját. 5 éve már.  :3 Imádtam; a közepébe álltam és forogtam boldogan, elégedett voltam magammal, ami hatalmas szó volt, mert előtte sosem történt így. Ez volt a kezdet. Immár, mára napról-napra mikor jön az ihlet, mit kell tennem, mit kell készítenem folyok a sugallattal alkotok. egyben meditáció is. 🙂

TIPP:   Bemutatjuk: Berni, alkotó

Kinek készül? Van én sem tudom, csak mosolygom ,mert tudom hamarosan egymásra talál a mű alkotás- tulajdonosa lélek aki hívta. Hálás vagyok a létezésemért, átélhetem ezt a sok örömet és boldoggá tehetek másokat magamat is, szebbé varázsolhatom napjaikat!

Egy kis része alkotásaimnak, amik már tulajdonosaikat csalja mosolyra.

Kívánom mindannyiótoknak leljetek magatokban lelketek szépségére, higgyetek magatokban!

Namaste. Ditti

https://www.facebook.com/profile.php?id=100090234964552

http://dittivarazsai.hu/

0620/2763445.
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel