Bemutatjuk: Hopka Károly Képzőművész – Fess-Velem

2023.04.25.

inbound153360216050619699.jpg

Hopka Károly, autodidakta képzőművész vagyok.

Születésem óta a Festők városában Szentendrén élek. Hatással volt rám a szentendrei festőiskola, majd témám lett a Természet, a fák, az erdők, a mezők, madarak, amit szeretnék megörökíteni, amiből sajnos egyre kevesebb marad, épp ezért célom, hogy képeimen keresztül közelebb vigyem az embereket a természethez, néha csak szimbólumokban, de a lényeg, hogy megismerjék a fák és a levelek titkait…

Képeim 2001 óta szerepelnek egyéni és közös kiállításokon.

A J Á N L Ó L E V É L

Hopka KárolyHopka Károly az ismeretlenségből fokozatosan lépett előre, Losonci Miklós szavait idézve: a saját maga egyetemi lépcsőit végigjárva.

Számos kiállítása nemcsak lakhelyén, Szentendrén, de tágabb környezetében is ismertté tette.

Eddigi életútján, tanulmányain túl világlátásának szigorúsága vezette.

Jól ismeri önmagát, a társadalmat, az emberi világot, ami életérzését is meghatározza.

Van mit visszaadnia közönségének.

Ez a visszaadás láttatás és gondolkoztatás: képei előtt megállni lehet, de továbbmenni nehéz.

Feltáruló világa várja az ítéletet.

Megmutatja, hogy naturalista is tud lenni, érti az ecsetkezelés minden fortélyát, ugyanakkor a végsőkig képes elvonatkoztatni, tónusaival az álmok világát kelteni.

Egyedisége a vonalak rendezését kitöltő színezéséből és árnyékolásából, ezek közé rejtett ornamentikájából születik újra és újjá.

A látvány élménye és az ihlet vezeti szemét és kezét, művészi egyéniségének ez a legfontosabb meghatározója.

A Hollók éneke, a madarak rebbenő szárnyai, kövek között idézi fel az ősi, földi szövevény lényegét, ami a kitörésben kap végérvényes átlényegülést.

Merész alkotó, a sötétben is látók bátorságával megy neki témáinak, és rugalmasságával aktualizálja azokat.

Kiállításait megnyitotta már: Endrei Judit, Fodor János, Galambos „Galamb” Péter,

Molnár Bertalan, prof.Losonci Miklós, Faragó András Topy, R.Kárpáti Péter , Dolák-Saly Róbert, és e sorok szerzője…

Dr.Szakács Lajos

Művészettörténet tanár

Weboldalaim:

TIPP:   Bemutatjuk: Kovács Norbert alkotóművész

www.hopka.hu

www.fess-velem.hu

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel