Gábor vagyok, egy magyar zeneszerző, bár iskolai végzettségem szerint grafikus. Több mint két évtizede vagyok számtalan itthon, és külföldön megjelent zene szerzője. Itt most egy saját projektemet szeretném megmutatni, ami a világ számos országában ismert, itthon talán kevésbé. Ez a Hadron Orchestra, amit 2010-ben egyedül alapítottam.
Célom, az elektronikus zene széles spektrumú világában a kozmikus intuíciókra, a psychedelikus érzelmekre, valamint analóg szintetizátorokkal keltett hangokra épülő zenék létrehozása. Mindezt néha megfűszerezve egy kis klasszikus zenei színezettel.
1989-óta foglalkozom zeneszerzéssel. Ez idő alatt írtam zenét színdarabokhoz, tv műsorokhoz, reklámokhoz, dolgoztam nagyon sok hazai, illetve külföldi zenésszel, énekessel.
Annak ellenére, hogy a Hadron Orchestra nagyrészt elektronikus hangzás, mégis azt tudom mondani, hogy huszonéves kortól, egészen az idősebb korosztályokig hallgatják az emberek, aminek nagyon örülök. Gyerekkorom óta érdekel a csillagászat, az űrkutatás, korábban voltam pilóta, és mindezek az élmények úgy gondolom hatással voltak, vannak a zenéimre.
Akinek felkeltettem az érdeklődését, itt lehet belehallgatni:
https://hadronorchestra.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/hadronorchestra/
Ez is tetszeni fog: