Bemutatjuk: Gyenis Bence, fotós

2023.06.10.

IMG 8594.jpeg

Sziasztok!

Gyenis Bence vagyok, 18 éves tanuló.

A fotózást 2020 februárjában kezdtem el művelni, ami azt jelenti, hogy 15 évesen már a telefonom adta lehetőségeket megpróbáltam kihasználni maximálisan. Mivel a fotózás nagyon érdekel(t) engem, ezért rengeteg videóanyagot kezdtem el nézni, főleg a Youtube felületén, így elsősorban onnan sajátítottam el az alapokat, továbbá olyan képeket szerettem volna készíteni, amik kitűnnek a tömegből. Eleinte egy okostelefonnal lőttem az első képeimet, majd később az általam megkeresett diákmunka pénzből és a szüleim segítségével sikerült egy fényképezőgépet venni. Ez lehetővé tette, hogy jobb minőségű felvételeket készítsek. Később beruháztam egy drónra is, amivel más perspektívából is meg tudtam mutatni Magyarország szépségeit a közönségnek. A felszerelés tehát megvolt, így azon gondolkoztam, hogy a képekkel mit kezdjek. Szerettem volna, hogy a képeimet ne csak a szüleim, rokonok és az ismerősök lássák, hanem idegen embereknek is meg tudják mutatni azokat.

TIPP:   Bemutatjuk: Katona Csaba Ferenc költő, író.

Nos, különféle fotópályázatokra küldtem be a képeimet, így lehetőségem volt, hogy a fényképeimet mások is szemügyre vehessék. Az első nagyobb pályázat a 2022-es Metropol fotópályázat volt, amin elnyertem a közönségdíjat. A 2023-as Metropol fotópályázatán pedig a harmadik helyezett lett az egyik képem. A Geo Magazin fotópályázatain eddig kétszer kaptam díjat. A 2022-es Magyarország 365 pályázaton a zsűri beválogatta 3 képemet is a legjobb 365 pályamű közé. Emellett további 33 kisebb-nagyobb fotópályázaton sikerült eredményt elérnem. A jövőben töretlenül szeretnék érdekesebbnél érdekesebb alkotásokat készíteni.

Instagram

Bigart

Honlap

 

 

302479417
Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel