A nevem Gulyás Rebeka, 31 éves vagyok és Szegeden élek.
Már gyerekkoromban is elvarázsolt a fotózás, de ebben az időszakban leginkább természetfotókat készítettem. Mivel visszahúzódó személyiség voltam és nehezen kommunikáltam másokkal, így a természetfotózás egy biztonsági zónát teremtett számomra. Kiélhettem a kreativitásomat anélkül, hogy meg kellett volna szólítanom másokat. 13 évvel ezelőtt, azonban nagy fordulópont következett. Úgy döntöttem, hogy ebből a biztonsági zónából kilépve, kipróbálom magam a portré fotózásban is. Az eredményt látva jöttem rá, hogy ez az amivel igazán ki tudom fejezni önmagamat. Tehát a valódi szerelem itt kezdődött.
Az élmúlt években arra törekedtem, hogy a képeimmel, a spontán és szép pillanatok mellett, a meghökkentő és megfoghatatlan érzéseket is megmutassam az embereknek. Hálás vagyok, hogy újságokban és online felületeken, már többször is megjelenhettek fotóim: könybemutatókról, színtársulati fellépésekről és egyéb eseményekről is. Egyre gyakrabban kérnek fel, a családi pillanatok megörökítésére is. Nagy öröm számomra, hogy ezek az emberek később is újra engem választanak. Az évek során több fotópályázatra is neveztem már a képeimmel, ezeken ugyan még nem értem el személyes sikereket, viszont hatalmas boldogság számomra, hogy idén az első önálló kiállításommal tárhatom fel, az elmúlt 13 évem, legjellemformálóbb pillanatait.
Bízom benne, hogy akik a képeimet látják, nem csak az emberi szépséget veszik észre, hanem valami mélyebbet is megtudok mozdítani bennük.
Összességében nagyon örölük annak, hogy mertem nyitni a világ felé, mert rengeteg csodás embert ismerhettem meg, és azt hiszem a fotózás által, sokkal közelebb kerülhettem önmagamhoz is.
Ez is tetszeni fog: