Dányi Gabriella vagyok. Prózát, mesét és verseket írok. Egyéni stílusban rajzolok és festek érzéseket.
.Gyermekként érdekelt szinte minden művészeti ág, ám sok nem várt fordulat következtében más irányt vett az életem. 2008-ban kezdtem újra festeni, később prózát és verset írni. Azóta folyamatosan képzem magam és életem része lett ismét az alkotás. P. Dányi Gabriella néven jelzem írásaimat és festményeimet.
Alkotásaim jelentek meg több Antológiájában és Irodalmi folyóiratban. Néhány internetes felületen is jelen vagyok, különböző pályázatokon elért eredményeim erősítik önbizalmamat és igyekszem segíteni a kezdőket.
2009-ben illusztráltam Devecsery László József Attila díjas költő verseskötetét, amelyhez a borító képével együtt 65 festményt készítettem. 2014 Decemberében tarthattam kezemben az első önálló verses kötetemet, amely főleg gyermekverseket tartalmaz, Béka lesz az ebihalból címmel. 2015 Decemberére elkészült a Láng fellobban című második önálló verses könyvem, ez egy komolyabb válogatás, amelyben gyermekkori versikéimtől kezdve, napjaink rímbe kívánkozó, lelkem-visszhangjaiból adok ízelítőt, illusztrációimmal színesítve a tartalmát. Jelenleg kevesebb verset, főleg prózát írok, és új festészeti stílust próbálgatok.
2020-ban öt másik írótársammal közös meséskönyvünk jelent meg. 2021-ben került ki a polcokra a Zöld Tej című novellás kötetem, majd 2022-ben Színes, verses mesés könyvvel ajándékozhattam meg a kicsiket.
Az idei évben Friss Hús címmel a napokban vehettem kézbe legújabb novellás könyvemet, melynek történeteit lélekrajzaimmal vezetek fel. 2015-ben alapító tagja voltam a Kazincbarcikai Kazinci Művészeti klubnak ahol rendezvényszervező vagyok.
2022-ben az egyik Alapítványtevője voltam a Budapesti székhelyű Hölgyszirom alapítványnak. Célunk a Női alkotók támogatása országon belül és határainkon túl.
2021-től Magyar Összművészeti Műhelyben is aktív közreműködő vagyok, mint pályázati bizottságvezető. Különböző fórumokon kaptam díjakat, melyeket nem sorolok fel, mert a legnagyobb elismerés az a könnycsepp, amit olvasóim szemébe tudok csalni, abban fürdik és tisztul a lélek.
Saját ars poeticám: – A beszéd képiesítése elsősorban a betű, ám ha a betűk következtében megnyílik a lélek és képzelet, amitől színek szöknek a vászonra, vagy dallamok komponálódnak, azzal az érzelmek és élmények magasabb szintre emelését segítjük elő!
VERSEIM:
Elsimító
Elidőz a lelkem nálad,
Szívem ebbe el nem fárad.
Gyönge karom hull ölembe,
Mert csak a semmit ölelte.
Borzongat az üres magány,
Megbetegít mint egy járvány.
Kedves arcod ma sem láttam,
Illatodat régen szívtam.
Elidőz a lelkem nálad,
A szívembe remény árad.
Hitből palotát építek,
Benne csodabált rendezek.
Ölbe veszem beteg tested,
Táncoltatlak ha azt kéred.
Belső zenémben fürdetlek,
Kínjaidból kimentelek!
Elidőz a lelkem nálad,
A szívem már örök társad.
Minden sóhajtásban ott vagy,
Amíg elmém cserben nem hagy!
Kisimítom lelked ráncát,
Mikor ropom vágyad táncát!
Álomba ringatom lelked,
Még csak nem is kell ezt kérned!
Elidőzött lelkem nálad,
A szívem már egyre fárad.
Erőm elfogy, hitem marad,
Elmém mindent csak neked ad!
Örökkön magányos voltam,
Melletted is az maradtam.
Mindhiába vívok harcot,
Egyedül vallok kudarcot!
Nem időzök már sokáig,
Utolsó szív dobbanásig.
Karom nem nyújtom előre.
Kivisznek a temetőbe.
Ellopom a fényem tőled,
Lényemet többé nem érzed.
Soha többé nem fog fájni,
Hogy nem tudtam rád vigyázni.
Bányásznapra
Fekete arc és fekete kezek,
Feketeszéntől fekete szemek.
Fehéren száll le, bérért cserébe,
Fehér a kenyér, amit kap érte.
Veszélyben örökké a bányász léte,
Pedig nem kalandért megy le a mélybe.
Apáról fiúra szállt e pálya,
Évtizedeken át sok családba’.
Kemény munkától erős az izom,
Nem csak díszből feszül a vállakon.
Kihívás volt mindig bányásznak lenni,
Idő előtt kellett megöregedni.
A szén szagát egykor nők is szívták,
A lapát nyelét erősen megfogták.
Arcuk verítékét szénpor lepte,
Nem lehetett tudni ki van mögötte.
Ötvenes évek újítása nyomán,
Bányavíz nem folyt többé nők kobakján.
Aknagárdon lettek porsíbolók,
Gépkezelők vagy palaválogatók.
A csákány és szívlapát elavult,
Bányász érte, egyre ritkábban nyúlt.
Szénfejtéshez modern eszközök jöttek,
Rakodógépek munkát könnyítettek.
Kicsivel egyszerűbb lett a bányásznak,
De nem sokáig lehettek hálásak.
Egy évben egyszer őket ünnepeljük,
A névtelen hősökre emlékezünk!
Bányásznapon egy percre megállunk,
Tiszteletet főhajtással lerovunk!
Nyugdíjasoknak és új bányászoknak,
Mindörökké jó szerencsét kívánunk!
Időkerék
Hajszolod a boldogságot,
közben elmúlik az álmod.
Táltos voltál, öszvér lettél.
Kóbor lovag hová lettél?
Fordulj vissza, támadj újra,
szélmalmodat szél nem fújja.
Álmot hozzál, tiszta hitet,
adok érte teljes szívet!
Hű csatlósod ujjá éled,
született sok új vitézed.
Anyagias szűk világunk,
elűzi a boldogságunk.
Dalos lelkű jó barátom,
hagyd eltűnni valóságom.
Menjünk vissza, kezdjük újra,
mintha idő sosem múlna.
Ne akarj te hamis lenni,
erőszakkal szembe menni.
Regét írjál, víg mondókát,
jövendöljél sok boldog órát!
Térj más útra, ábránd múltba.
Idő szíved meggyógyítja.
Gyermek lelked hová tévedt?
Meséd lehet menedéked!
Vis maior
Vis maior, nagyobb erő,
Soha el nem feledhető.
Előre sosem látható,
Kivédhetetlen buktató.
Ember tervez, Isten végez,
Vagy a véletlen nem kérdez?
Jöhet villám és csak dörren,
De lehet, hogy lecsap bőszen!
Váratlan megremeg a föld,
Talán csak gúnyból nyelvet ölt.
Vagy vadul kitör gyomrából,
Kóstolót adva poklából.
Eső táplálja a vetést,
Duzzasztja a folyók vizét.
Ám ha sok az égi áldás,
Jön az árvíz és pusztulás!
Tüzet gyújtunk fagyos télben,
Melegszünk, mint a napfényben.
Néha megcsal a huncut láng,
Szikrát szór és bajt hoz mi ránk!
Támad terror vagy háború,
Váratlanul ér nagy ború.
Védekezni megpróbálhatsz,
De előle el nem bújhatsz!
Vis maior túl nagy erő,
Szilárdabb, mint a kemény kő.
Nincs az a jós, aki látná,
És azt megakadályozná!
