Bemutatjuk: Fehér József író, költő, újságíró

2024.01.22.

Portre kep

FEHÉR JÓZSEF

író, költő, újságíró

Hitvallásom: „Hiszek a szavak erejében, a világot megváltoztatni tudó, a mindennapokat megszépítő szeretet és jóság nagy harmóniájában. Hiszem, hogy az irodalom küldetése utat mutatni, hozzá hitet és erőt adni az embereknek.”

1950-ben születtem Hódmezővásárhelyen, és ott is élek. A Kárász József Irodalmi Kör alapító elnöke, a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének tiszteletbeli elnöke és az irodalmi tagozatának vezetője, valamint az Új Verőfény Irodalmi–Művészeti– Kulturális Magazin főszerkesztő-helyettese vagyok. Öröm számomra, hogy minden tettemmel az irodalmat szolgálhatom.

Én elsősorban a szüleimnek köszönhetem, hogy az írói, költői pályát választottam magamnak élethivatásul. Földművelő-gazdálkodó emberként akarva-akaratlanul megszerettették velem az irodalmat. Nyári estéken, amikor a tanya udvarán nyársra húzott szalonnát sütöttünk, a szüleim énekelni kezdtek. Valami csodálatos volt, ahogy az esti csendben messzire szállt az énekük. Téli estéken pedig frissen sütött tökmagot törögettünk, miközben édesapám katonatörténeteit hallgattuk. Édesanyám verseket olvasott fel nekünk Vörösmarty Mihály megsárgult-megbarnult verseskötetéből. Nem is sejtették, hogy mesélő-versmondó szeretetükkel egy olyan úton indítanak el, amely távol esik a paraszti életformától. Gyermekkori verseim még a kézzel írott, gimnáziumi újságba is bekerültek. A 35 évi újságírói munka jó iskola volt a számomra, és hozzájárult ahhoz, hogy a gyermek-és felnőtt versek mellett drámai atmoszférájú novellák, derűs vígjátékok kerüljenek ki a tollam alól.

TIPP:   Bemutatjuk: Ács Viktor alkotóművész

Könyveim: Üvegcserepek (novellák) 2001-ben, Fogócska (gyerekversek) és Üzenet (versek) 2002-ben, Erdei manók tánca (gyermekversek) 2003-ban, Könyörtelen szerelem (regény) 2006-ban, Nap és szív (novellák) 2008-ban, Sámánvér (novellák és versek), A furfangos kismanók (ifjúsági meseregény) 2013-ban, az Évszakok varázsa (gyermekversek) 2014-ben, Szívből – JÖVŐ (novellák) 2015-ben, Elvesztett éden (novellák) 2016-ban, Örömtündér (gyermekversek) 2017-ben, a Tündérek kelyhe (ifjúsági meseregény) 2019-ben, Fények útján (versek) 2022-ben, Hívogató (gyermekversek) 2023-ban jelentek meg.

Nagyon örülök annak, hogy a könyveimből vittek Erdélybe, Szlovákiába, Vajdaságba, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba, Ausztriába, az Egyesült Királyságba, és az USA-ba magyar családokhoz.

TIPP:   Bemutatjuk: Kasza István, festő

Színdarabjaim: Játékpróba egyfelvonásos vígjáték (2013-ban) Mentsük meg Tomit! ifjúsági színdarab (2015-ben), Kecskére káposztát? kétfelvonásos népi komédia (2017- ,2018-, 2019-ben) nagy sikerrel mutatták be.

Munkásságomat számos díjjal ismerték el. 2000-ben a Magyar Írók Nemzetközi Szövetségénél MÍNSZ-nagydíjjal, 2005-ben a Szegedi Tudomány Egyetemen Juhász Gyula emlékéremmel tüntettek ki. Ajánlott Érdemes Művész (Chicagó, USA – Év Dala Fesztivál) 2010. Kláris Nívódíjas és a Magyar Kultúra Lovagja lettem 2013-ban „A kortárs irodalom fejlesztéséért” (Falvak Kultúrájáért Alapítvány). 2015-ben Kláris Nívódíj I. fokozatát és Krúdy bronzérmet érdemeltem ki. 2017-ben Aranycsillag és Aranypenna Nagydíjat kaptam. 2018-ban Kortárs Irodalmi Nagydíjban (Óföldeák Önkormányzata), Kláris Irodalmi-Művészeti Díjban, 2019-ben irodalmi munkásságom és közösségi munkám elismeréséért MANE Irodalmi Nagydíjban és Életmű Díjban részesültem. Ezt követően 2020-ban MANE Örökös Tiszteletbeli Tagságot és Barátság Díjat, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökségétől Krúdy Ezüst emlékérmet, 2022-ben Krúdy Gyula Arany emlékérmet, és Kláris Alkotói Díjat kaptam. 2021-ben a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületénél Kiemelt Irodalmi Díjat, 2022-ben az Év prózaírója címet, 2023-ban az Év Költője díjat és a Díszoklevél Arany fokozatát adományozták a részemre.

TIPP:   Bemutatjuk: Szentandrássy Ildikó (Szenty Violett), festő

Életrajzom szerepel: az Új Arc, a Magyar Irodalom Évkönyve köteteiben, a Montázs Magazinban, az Utak, arcok, művészetek című interjú kötetben, a Krúdy Gyula, a Kláris, a MANE és a Csongrád megyei antológiákban.

Itt olvashat még könyveimről és rólam:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Feh%C3%A9r_J%C3%B3zsef_(%C3%ADr%C3%B3)#%C3%89let%C3%BAtja

http://users.atw.hu/feherjozsef/feher.html

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel