Beviszem a fenyőt a lakásba, karnyi vastag
törzse már a talpba faragva, előbb
a nappaliba állítom, majd mégis felemelem,
viszem a belső szobába, az ablak
alá, ahogy mindig is szoktuk,
ott szépen mutat, főleg
ha rajta lesznek
a fényfüzérek,
a díszek,
a felfűzött szaloncukrok,
az angyalhaj
és az egyik ágra finoman rácsíptetem a törékeny,
ezüst kismadarat, ami a kedvenced volt,
bár te minden díszt szerettél, a régi
családit, az újonnan vásároltat és
a gyerekkezek által készítettet,
napokon át sütöttél, főztél,
ez is az ünnep része, mondtad, hisz’
számodra a karácsony egy különleges ünnep,
szenteste mind a szobába
gyűltünk és meghatottan figyeltük
az ajándékot bontogató apró kezeket,
szemeidben életre kelt a
csoda, melyet a gyermekálmok
beteljesülése szült, fenyőillat
vont be mindent,
a fényfüzéreket,
a díszeket,
a felfűzött szaloncukrokat,
az angyalhajat
és az egyik ágra finoman rácsíptetett törékeny,
ezüst kismadarat, ami a kedvenced volt,
és meséltél szegénységgel átitatott
gyerekkori karácsonyról, ettük
a bejglit, koccintottunk az
egészségre és nem sejtettük, hogy
ez az utolsó
karácsonyod, amelyen örvendezhetsz
a fényfüzéreknek,
a díszeknek,
a felfűzött szaloncukroknak,
az angyalhajnak,
és az egyik ágra finoman rácsíptetett törékeny,
ezüst kismadár
utoljára érezhette, hogy a
kedvenced.
