Pálinkát főzök apámmal. Nem először,de mindig attól tartok talán utoljára. Mióta anyám meghalt valahogy olyan elveszett lett az öreg. Naphosszat csak ül csendben a vén cseresznyefa alatt,néha megcirógatja Bundás deres hátát,aki a lába tövében kuporodik,tapodtat sem mozdulva mellőle, bizony ő is megette már a kenyere javát. Rengeteg dolgom lett volna a hétvégén,elmaradt házi munkák sora várt,de tudom,hogy egész nyáron rendületlenül szedte a potyogó szilvákat az ősi birtokon,merthát az apja is szedte,meg a nagyapja is és valószínűleg az ükapja is, hisz rendes magyar porta nincs is meg pálinka nélkül. “Édes fiam, kolbász,szalonna és jó pálinka mindig legyen a kamrádba és akkor baj nem lészen sosem! Ez teljesen független attól,hogy iszik-e valaki vagy sem.” – kaptam meg a fejmosást mikor felvetettem neki,hogy nem kell már az ő korában ezzel vergődnie és különben sem iszik már úgy. Valamikor régen,igen, még az árvák könnyét is! Hej,az öreg kocsmárosné a szomszéd faluból tudna mesélni Jancsi Úrfiról meg azokról a régi szép időkről. De az már a múlt. Most pirulák vannak a kis gyógyszeradagolóban, szívre,vesére,vérnyomásra,cukorra. Meg magány,amin többnyire Bundással osztozik. Úgyhogy pálinkát főzök apámmal.
Este hat körül értem haza. Hosszú volt az út,s a napsütéses október végi délután bágyadt,ködös estébe borult mire befordultam a rázós dűlőútra ami a birtokra vezet.
-Épp időben édes fiam, szépen ránksötétedett – fogadott köszönés helyett elém csoszogva a poros verandán – egy óra múlva kezdhetjük is.
Megszoktam már,hogy “fiamnak” hív. Minden családban vannak dolgok amik apáról fiúra szállnak. Neki azonban nem adatott fiú utód, ezért valamikor a kisebbik húgom születésekor úgy döntött az elsőszülötte lép a helyébe. Sosem kezelt fiúként,mármint, sosem kellett vele autót szerelni vagy fát fűrészelni,de az általa fontosnak tartott, tovább örökítendő élettapasztalatot mindig velem osztotta meg. Mint például a disznótoros házi kolbász receptje,vagy a pálinkafőzés. Vagy a családi legendáriumban feljegyzett híres lottónyereménye holléte. Emlékszem az első infarktusa után- úgy 16 éves lehettem akkoriban – egy borús nyári estén együtt néztük a vihart a verandán. Imádtuk nézni az esőt. Anyám és a húgaim elbújtak a biztonságot adó szobák rejtekében,míg mi apámmal szótlanul bámultuk az égzengést. Két mennydörgés között egyszer csak megszólalt:”Fiam,ha velem bármi történne a lottónyereményt a padláson, a tisztaszoba kéményében a 12. téglasor mögött találod. Vigyázzatok anyátokra és egymásra!” Soha nem került szóba többé.
– Szia Apa! Ugye nem mondod komolyan,hogy most akarsz főzni!?
– Hát na,mikor máskor? – vágott vissza ellentmondást nem tűrő hangon.
Majd végighallgattam a szokásos lemezt,mikor még a nagyapjával vitte a cefrét a lovaskocsin a szeszfőzdébe és ott aludt a kemence sutban megvárva hogy lefőjjön a nemes lé. Aztán az apjával, abban a mocskos kommunista érában már csak éjszaka, stikában lehetett pálinkát főzni,mert a szomszédok bizony feljelentették a tilosban járókat. És hiába az új rendelet,vele bizony senki nem fogja elhitetni,hogy ma már csak úgy szabadon lehet főzni a “kisüstit”. Ezért hát mi továbbra is éjjel, titokban főzünk, mert így nem tűnik fel a füst meg a szag. Míg ketten vállvetve cipeljük az ősi rézüstöt, büszkén mutatja a diófa árnyékában megbújó mély gödröt,ahová majd a visszamaradt gyümölcsöt kell elásni. Mire a szilvát felöntjük már tudom az egész sztorit,hogy két napig ásta azt a fránya gödröt,kicsit talán meg is hűlt,úgy kimelegedett s hogy akkorát tüsszentett,hogy kirepült a műfogsora,amit a folyton mellette sertepertélő Bundás egyből felkapott és elszaladt vele,bizonyára finom velőscsontnak vélte. S hogy majdnem negyed órát kergetőzött a kutyával a szőlőben hasztalan,hogy visszaszerezze,majd mikor fáradtan lerogyott a lócára a Bundás mellé somfordált, hanyag eleganciával kipottyantotta a számára haszontalan holmit a fogai közül és békésen elszunyókált a lábánál. Ezen nevettünk egy sort,még a deres hátú is vakkantott egyet, mintha értette volna,hogy róla van szó.
-Lassabban azzal a tűzzel,fiam! Nem kell úgy sietni! Adj neki időt! Ez akác ám! -szólt rám mikor látta milyen bőszen pakolom a katlant. -Emlékszel mikor Jenő sógor majdnem felrobbantotta a rézüstöt,olyan istentelen lángot rakott alatta? -majd megbontott egy üveggel a tavalyi főzetből,csak ellenőrzésképpen mihez is kell igazodjunk a mai munkánkkal. -Jó kis pálinka ez fiam! Ilyet nem kapsz boltban sehol!
Emlékszem,persze hogy emlékszem az összes történetre,amit a következő pár órában újra ès újra elmesélt,miközben kóstolgatta azt a régi szilvát. Talán a főzés körüli lázas izgalom, vagy a nagy meleg az öreg csűrben,no meg az a pár legurított kupica megtette a hatását;elaludt az asztalnál. Felébresztettem,bekisértem a szobába, lefektettem az ágyba.Kifelé menet mintha hallottam volna még valami instrukciót mit is-hogy is,hogy el ne felejtsem,de a motyogása mély horkolásba torkollott mire az ajtóhoz értem. Visszamentem,befejeztem a főzést, eltakarítottam,s mire elástam a gyümölcs maradványait már derengeni kezdett az ég alja. Kimerülten zuhantam az ágyba,nem kellett ringatni azon az éjjelen.
Csekélyke alvást engedtem magamnak,estére vissza kellett érnem a városba és még 3 órás autóút állt előttem. Mikor karikás szemekkel a kávémat szopogatva kicsoszogtam a téli kertbe apám már a lefőzött pálinka előtt ült és erősen koncentrált.
-Na csakhogy előkerültél! A pálinka fokolása az egész főzés lelke! Hiába a rengeteg munka,ha a végén megölöd az italt! A jó szilvapálinka 44 fokos! Nem 43, nem 45! Pontosan 44! -magyarázta. -Így ni,kész is van. Na kóstold meg!
-Apukám! Tudod,hogy ma még vezetek.
-Már mész is fiam? Akkor csomagolok nektek. Vigyél egy kis kolbászt is,meg szalonnát a kamrából – szólt utánam.
Egy órával később már az autópályán robogtam hazafelé és némi lelkiismeret furdalással gondoltam vissza apám búcsúszavaira: “Jó kis pálinka ez,fiam! Ilyet nem kapsz ám akárhol! Mikor jössz legközelebb?” A maga nyelvén ez azt jelentette “Köszönöm és hiányzol”.
Két hónap múlva apám ágynak esett,kórházba került és rá egy hétre meghalt. Bundást is eltemettük azon a tavaszon a vén cseresznyefa alatt,ahol annyira szeretett lustálkodni,még mielőtt a birtokot eladtuk. Sosem néztem meg mi van a padláson a tisztaszoba kéményében a 12. téglasor mögött,de a rézüstöt elhoztam és lecipeltem a pincébe. Ki tudja, talán egyszer még szükség lesz egy jó kis pálinkára.
Szerző: Majoros Erika
Cím: Flat14 Henderson Court Queensway
Oldbury (UK)
B68 0JR
Telefon: +44(0) 7933 567347
