Bemutatjuk: Erdelics Richárd, amatőr alkotó

2023.03.01.

Erdelics Richárd 01

A nevem Erdelics Richárd, és amatőr alkotóként tudnám bemutatni magam.

Körülbelül 15 évesen vettem a kezembe először ceruzát másolási szándékkal, és az eredmény egész jó lett, több helyről kaptam pozitív visszacsatolást. Természetesen nem volt egy bonyolult minta, koponya és néhány rózsa, árnyékok nélkül.
A következő években aztán a rajzolás vált a hobbimmá, a grafit mellett kipróbáltam a színes ceruzákat is, a rajzokat pedig realista stílusban igyekeztem elkészíteni. Ekkor még szintén csak másoltam.

Aztán egy kedves ismerősöm beleültette a bogarat a fülembe, hogy miért nem próbálok meg festeni. Először nem nagyon érdekelt a dolog, aztán szépen lassan egyre inkább hajlottam rá, végül megvettem az első akrilfesték készletemet meg néhány olcsó ecsetet, és nekiálltam. A legelső próbálkozások kezdetleges eredményei ellenére nagyon lelkes voltam, mert akkoriban fertőzött meg apám Dallos Sándor két Munkácsy regényével.

TIPP:   Bemutatjuk: Kontráné Zéman Éva, festő

Abban az időben nyilván nem láttam rossznak amiket csináltam, nem állt még rá a szemem a dologra. Igazából nem láttam magam objektíven kívülről, hogy hol is tartok, és a kritikát sem viseltem túl jól.

Hála Istennek ma már ez mind másképp van.

Tudom, hogy mi az amit tudok, és mi az, amit nem, és örülök annak ha egy-egy alkotásommal kapcsolatban hozzá értőktől olvashatok építő kritikát, mert ahogy a nevében is benne van, ezekből lehet építkezni.

Kedvencem az olajfesték, amit két évvel ezelőtt próbáltam ki először, addig valahogy azt éreztem hogy még nem állok készen rá, bármilyen furán is hangzik ez. Azóta a festményeim nagy része ezzel a technikával készül, de az akrilt sem hagytam el teljesen.

TIPP:   Bemutatjuk: Csuka Tímea, cselló tanár, festőművész

Ezen kívül továbbra is dolgozom színessel és grafittal, némelyik rajz munkafolyamatát pedig videó formájában is megosztom a YouTube-on.

Autodidakta vagyok, rengeteg külföldi kortárs festőművész munkásságát követem és inspirálódom általuk.

Nagy kedvenceim Andrew Tischler, Noah Verrier, Erin Hanson, Annie Stegg Gerard, Duane Keiser, Vladimir Kush, Tad Retz, Roos Schuring és Vladimir Volegov.

A régi mesterek közül pedig a teljesség igénye nélkül: Munkácsy Mihány, Benczúr Gyula, László Fülöp Elek, Adolf Heinrich Lier, Claude Monet, Camille Pissarro és René Magritte.

Ami jelenleg leginkább foglalkoztat, az a fény megjelenítése, a kontrasztok, a színelmélet, az anatómia és a kompozíció.

TIPP:   Szakács Anna: A karácsony c. verse

Szeretem azokat a festményeket, amelyeken közelről nézve látszanak az ecsetvonások, de távolabbról realisztikus hatást keltenek.
Eddigi festményeim nagy része tájkép vagy csendélet, utóbbiakhoz egy ideje igyekszem saját magam készíteni a referenciákat, illetve “élő modellről” is dolgozom.

A közeljövőben szeretném a portrékat nemcsak rajzolni, de saját magam által készített referenciafotók alapján festeni is, illetve szeretném elkezdeni a plein-air festést is, ami a szabad levegőn történő festést jelenti.

Elérhetőségeim:

Facebook:

https://www.facebook.com/erdelics.art

Instagram:

https://www.instagram.com/richarderdelics

YouTube:

https://www.youtube.com/@richarderdelics

Patreon:

https://www.patreon.com/RichardErdelics

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel