dr. Jocskov Annamária vagyok, amatőr festő. 1978. április 17-én születtem Budapesten, bolgár édesapától és magyar-sváb édesanyától. Pécsett élek és alkotok. Tanulmányaimat a jogi karon végeztem, jogászként is tevékenykedem, ám a fő vonulat, a központi szerep életemben 2012 óta a festészet.
Hitvallásom – “A Mindenséget Mindenkinek!” – kialakításában segített a 2012 tavaszán kezdődő, lélekre hangolódó festészeti munkásságom, valamint az évtizedek óta tartó spirituális felkészülés, tanulás, önképzés, önfejlesztés, melynek köszönhetően festményeimmel segítek szebbé, örömtelibbé és könnyedebbé alakítani sokak életét, bepillantva egy olyan világba, ahol meglátható, hogy többek vagyunk, mint egy test, és valójában minden energia.
Hiszem és vallom, hogy mi vagyunk életünk teremtői, minden energia, mely körbevesz minket, mi magunk is. Festményeimmel elhozom egy vágyott világ energetikáját, érzését, rezgését, illatát. Festményeimen megjelennek egy újnak tűnő, azonban egy mindig is létező, magas rezgésű világ üzenetei.
Képeim által elmesélem a Mindenség üzenetét. A festményeken megjelenő színek, szimbólumok, impressziók egy Új Világ, egy vágyott Világ üzenetét hordozzák, mely arra hivatott, hogy a mindennapokban inspiráljon, teljessé, egésszé tegyen. Festményeimmel láthatóvá teszem a láthatatlant.
2012-től foglalkozom a Mindenség üzenetének közvetítésével. Festéssel tudom közvetíteni a szférákból az égi üzenetet az emberek felé. Ezzel a képességemmel és a képeim által mesélem el a világnak a Mindenség üzenetét.
Ez is tetszeni fog: