Demény Balázs vagyok, magyar és történelem szakos bölcsész, tanár. Mind a három műnemben alkotok.
Verseim és novelláim a Kortárs Hangon nemzetközi irodalmi pályázat 2022-es antológiájában, valamint az Irodalmi Rádió és az Illír Kolostor több köteteiben is olvashatók. Olyan irodalmi folyóiratok jelentették meg műveimet online és nyomtatott formában, mint a Spanyolnátha, a Holnap Magazin és A Hetedik.
A Spanyolnátha Művészeti Folyóirat jóvoltából 2022. június 25-én, a miskolci Múzeumok Éjszakájának nyitó rendezvényén, a Színészmúzeumban (Thália-házban) tartott Tompa plusz Garay című 22. Légyott alkalmával több neves hazai szerző alkotása mellett az én novellám is kiállításra került.
Isaszegről származom, ahol tagja vagyok a helyi Alkotók Írók Költők Klubja (AKÍK) közösségének, aminek 2022-ben megjelent jubileumi antológiájában is szerepelek.
Írásaimmal is szeretek tanítani, művészeti és pedagógiai célom egyaránt, hogy egy kicsit jobbá, szebbé tegyem a világot.
S végül igazi bemutatkozásul álljon itt egy versem, ami a legelsőként lett publikálva:
Pillanat
Esik a tintacsepp.
Megállok, magamba szippantok.
Hagyom fellobbanni vágyam tüzét.
Az erkölcsöt fiókba teszem,
a józan észt ágy alá dugom,
kötelességem szögre akasztom.
Hadd vigyen szabadon
Shelley szele, az erős nyugati.
Mihez lenne kedvem?
Elrabolni téged, s elégve veled
addig feledni s szeretkezni,
még megirigyel az összes vámpír.
Emésszen fel a mámor!
Váltságdíjat kérni atyádtól,
s avval állni kéjtúránkat.
Kalózként foglalni szigetet magunknak.
Meztelenül hemperegni homokban.
Always and forever…
De az idő kegyetlen szellő,
szerte fújja a lángokat,
s esik szét a szivárvány.
Egy marad csak talpon,
a szürke.
Csepp.
Ez is tetszeni fog: