Bemutatjuk: Bodnár Tamás, természetfotós

2023.06.19.

IMG 8865 2.jpg

A nevem Bodnár Tamás, TwentyOne Photography néven természetfotósként munkálkodom Magyarországon. Fényképeimet eddig több mint 26 alkalommal állították ki világszerte, mint például Lisszabon, vagy New York. De mint minden történetnek, ennek is van kezdete. Kezdjük ott…  

Tíz-tizenegy éves voltam, amikor apa kezembe adta fényképezőjét, hogy készítsek néhány felvételt. Szerencsém volt, mert egy hattyú állt előttem, mögötte az egyik legszebb naplementével, amit valaha láttam a Balaton-parton. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor beleszerettem a fotózásba. Nagyobb szünet után, 2017-ben kaptam egy új fényképezőgépet. Elkezdtem tanulni az alapokat és fejlődni, amennyire csak tudtam. 2019 márciusában megvásároltam az első DSLR-emet, egy Canon EOS 250D-t. Sok száz órányi Youtube-videó, valamint könyvek segítségével, több mint 20.000 fotó után az egyik képem 2020 februárjában jelent meg a barcelonai Valid World Hall Galériában.

TIPP:   Bemutatjuk: Koltai R. Sebestyén, képzőművész

Azóta összesen 25 kiállításon nyerték el képeim a zsűri és a szavazók elismerését, és két egyéni kiállításom is nyílt Magyarország területén. Ezen felül publikációim jelentek meg regionális lapokban, illetve az angol Creative Light Magazinban. Legnagyobb szenvedélyem Magyarország és Közép-Európa madárvilágának figyelése és fotózása, de természetesen hosszú a lista azon helyekről vagy állatokról, amelyeket mindenképpen szeretnék lencsevégre kapni.

Eddigi kiállítási helyszínek: Valid World Hall, ​Spanyolország – BBA Circle, Németország – Blank Wall Gallery, Görögország – Espaço Espelho D’auga, Portugália – Laurent Gallery, Ausztrália – Galleri Kontrast, Svédország – Modeka, Fülöp-szigetek – BSIDE Gallery, Ausztrália – 6×6 Centre, Ciprus

TIPP:   Bemutatjuk: Kovács Erika Enikő alkotóművész

 

Az év természetfotósa 2019 – helyezés nélkül kiállított fotó

2020.08.07.-09. THE SPACE, Vancouver, Kanada

Az év természetfotósa 2020 – helyezés nélkül kiállított fotó

2021.12.9.-11. Coningsby Gallery, London, Anglia

Az év fekete-fehér fotósa 2021 – helyezés nélkül kiállított fotó

2022.02.22.-26. Agora Gallery, New York, USA

Az év utazó fotósa 2022 – helyezés nélkül kiállított fotó

2022.10.07.-09. Sparks Gallery, San Diego, USA

Az év fotósa 2022 – helyezés nélkül kiállított fotó

2022.12.30.-31. Coningsby Gallery, London, Anglia

TIPP:   Jámbor Ildikó: Tündöklő ünnepi asztal

Instagram

https://thetwentyoneph.wixsite.com/twentyone

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel