Nyírség akácai
és almafái között nőttem fel
itt éreztem meg a Föld illatát.
Iskoláim elvégzése után
az egészségügyben dolgoztam 40 évet.
Gyerekkoromtól különleges csatornákon
fogtam..fogom a bajbajutottak sóhaját.
A könyvek mindig barátaim voltak
és ma is azok. 2014 – ben
egy szerettem elvesztése után éreztem,
hogy ki kell írnom magamból
a fájdalmat az őrületet a dühöt.
Gépbe pötyögtetem
a lelkemben zajló folyamatokat
a nem rózsaszínű ködös álmokat…
/
Jómagam
Utamban vagyok.
Görnyedő háttal
magam totyogok
magam magammal.
Kicsúfolnak a részletek
az egyre lassuló léptek
az előre köszönések
ismerősnek ismeretlennek.
Magam még csak csak ismerem.
Mi lesz, ha árnyékom is idegen?
Útban leszek
másoknak magam végzetében?
/
Egyszer van hol nem van
Hűvös légáram
öleli körbe
az idilli házak
végtelen illúzióját.
A dermedő tömlöcökben
fulladó falakat kaparó
színesre mázolt arcok
tobzódnak az őszintétlenségben.
Kívülről tökéletesnek hitt életek
vacsorára terítenek
és csipkébe ágyazott üvegekkel
koccintanak a terheken.
A képzelgés határán
ringó álmodó valóság
beakad a világ világosságába hívők
legyen meg a te akaratod()jába.
/
Tépelődöm
Kirakatba állított bábok
festett műanyag mosolyok
akik meztelen hideg testeken
vonagló bárgyú tekintetekkel
hirtelen összebámulnak
nézik a bizalmatlan bizalmat
ami valójában bizonytalanság
a képlékeny örök elutasítás
a meghittség szentsége nélküli
leterhelt szociopata érzés nélküli
kirakatba állított bábok
festett műanyag mosolyok.
Ezek után biztos
egy kirakat előtt elsétálok
felveszem egyikükkel a szemkontaktust
próbálok kinyitni előttük egy – egy kaput
natúr smink nélkül oda mosolygok
úgy lelkesen ragyogva rájuk vakogok
vagy értik vagy nem
ebben a nagy őszintétlen
amerikai giccses álomban
a mai Magyarországban
biztos elsétálok párszor
mielőtt betöröm a kirakatot.
Kiborulok már a tudattól
mennyit szívunk más tudatalattijától
nem tudatosan
nem szándékosan
öntik a pillanatot
feldúlják a biztonságot
elássák a jövendőt
miközben kiborították a bölcsőt
önző módon árnyékomon
a ti árnyékotokon
járják a kállai kettőst
bedobva a kendőt.
/
Diliház
Tompán csillogó félhomály
bitófán lógó kiskirály
elmeosztály vinnyogó színpadán
nem ritka a táncoló spontán előadás,
csaholó kutyák számára különterem
biztosítja a tegnapi szikkadt kenyeret
habzó pofák nyammogják az őrületet
zsiradék maradékkal a falnak mennek,
az igazából őrültek a hallban lapítanak
csendben festenek halvány csendéletet
tócsákba folynak a színek
árad a szótlan pillanat,
csillogó félhomály
bitófán lógó nyamvadt kóceráj….
BJ.
