Bemutatjuk: Bartalovics Zoltán író versét

2023.12.19.

kari 09

ELJÖVETEL

Hajnalodik. Fényben áll a jegenye.
Lombját gyertyalángként ingatja a szél.
Napfoltos levele brillíroz egyre,
sok ezer testvére ezüstben alél.
Kórusban köszönnek jó reggelt nekem,
egyik kósza közülük arcomhoz ér,
s aztán elmélázva madáréneken,
zuhanva árkok szántásaiban él.

Úton vagyok ismét, vagy tán’ mindig ott,
az éjszaka dere bőrömön szárad.
Hízik a reggel az árnyékos folton,
toronyban konduló haranghang fárad.
Látom a vének tompa topogását,
misére mennek az Isten lelkei.
Néhányuk rongyos Biblián ad hálát
abban bízva, hogy bűnüket elfedi.

TIPP:   Bemutatjuk: Gizella Tomozi Art

Csontos kezüket imára kulcsolják,
szürke kendő s a kalap összekacsint.
Szememre robbantja az azúr, lomját,
az ég égiteste végre megtapint.
Kereslek mindenütt, több ezer éve,
zsoltáros dalok közt folyton halkulón.
Önfeláldozva: keresztről lelépve
és megyek, megyek míg emléked tudom.

Ó, Teremtő! Nézd, mily’ gyönge a szívem,
holt szirmok zöreje benne a neved.
Engedd, hogy hozsannám hozzád repítsen,
hitemben hadd legyek untalan veled!
Vágyó reményem ifjúi kezdetén
még nem tudtam azt, hogy a halál, örök.
Mert felgyúl a nyárfán a roráté fény,
s életemmel mindent, mindent köszönök!
(prayer)

 

TIPP:   Bemutatjuk: Kalocsa Zsuzsa, író, költő

 

Facebook
Twitter
Pinterest
E-mail
Ugrás ide - Fel