Bakator Péternek hívnak. Több vizuális kreatív technikát kipróbálva a fotográfiában találtam önmagamra. Végzett fotográfusként munkásságomért fotóművész minősítést kaptam. Bár akkor még nem tudtam, hogy mechatronikai technikusi, informatikus mérnöki tanulmányaim remek alapot képeznek a fotográfiában való kiteljesedésemben. Ezáltal nem csak érzem, hanem értem
is, mi történik képkészítés közben.
Hivatás:
Portrékat készíteni, emberek kapcsolatait megörökíteni. Önmagukkal, embertársaikkal, állatokkal, természettel, hivatással vagy bármivel, amihez az ember őszinte érzelmekkel kapcsolódhat. Legyen akár pozitív, akár negatív a kapcsolatból eredő élmény. Hiszen legfontosabb az élmény, megélni életünk minden pillanatát. Azt, ami másnak talán semmi, de nekünk a minden,
hiszen őszintén a miénk. Mi lehetne ennek megörökítésére alkalmasabb eszköz a fotográfiánál?
A fotográfiával töltött idő közben ráébredek, hogy mennyit tanít nekem ez az alkotóművészet. Erősíti bennem a hivatástudatot, hogy ezzel érdemes foglalkoznom. Fotózok, mert fotózhatok.
Minden, amit tanultam: „Fény Kép Ész” elvet alkalmazni; „Mit Hogyan Miért” tudatossággal „Ablakminőséget” alkotni; „No More Easy Shot” alázattal értéket teremteni és persze, hogy a felszerelés, a fény és minden felhajtás csak eszköz. A cél érdekében, ami a fotó.
Weboldal / közösségi oldal:
https://gaiaharmony.org/
https://www.facebook.com/Gaiaharmonyorg
Ez is tetszeni fog: