“A művészet színtiszta elfogultság. Mind a művész, mind a műértő részéről. És ennek a fajta elfogultságnak az a szépsége, hogy bár ugyanazt nézik mindketten, teljesen mást látnak.
Vegyük például ezeket a festményeket. Mit árul el a művészről? Pontosabban művésznőről? Mindent. És semmit.
Mindent, mert ezek a képek tele vannak élettel, a valóság színeivel, a mozgás mozdulatlanságával, a törődés nemtörődömségével, a mondanivalóval, ami elmondhatatlan.
Semmit, mert az egyiknek látható, a másiknak nem.
És hol van ebben a művésznő? Mindenhol. És sehol.
Mindenhol, mert a mű maga a művész és arra, aki ezeket a képeket festette, pontosan ráillik a fenti felsorolás. Mert szerintem a művész is maga egy műremek.
És sehol, mert átlátszó valakinek az, mi másnak maga a szivárvány.
Kimerevített pillanat az Életből, a hangulata elvarázsolja az embert. Egy töredék másodperc, míg megállhatunk és olyasmire gondolhatunk, aminek semmi köze a rohanáshoz. Hangok, illatok, érzések egy másik világból.
Mint mondtam, a művészet színtiszta elfogultság.”
