Karácsonyra várva
Egy kicsit mintha megállna
Ilyenkor, karácsonyra várva
A rohanó villamos, meg a vonat.
Mintha valaki langymeleg kezével
Megfogná az utat.
Kicsit másképpen kanyarog,
A beton a városok alatt,
És az autók kerekén a barázdák
Sora lassabban forogva szalad
A semmibe tova.
Csizmás lábak sietnek hidegen,
És a hideg már-már megbocsátható.
Ilyenkor, karácsonyra várva
Egy kis fény ragyog rá a tájra,
Mint egy kis szerető figyelem,
Mint hóból szőtt gyapjú takaró.
A villamos síneken,
Fém lábakon menetel a tél.
Talán egyszer hazaér.
A házak felé füstöt lehel
A szeretet langyos lángja,
És a háztetőket szürkén,
Melegen magába zárja.
Csend van, és nyár-ízű a csend,
Csak a villamos vas szíve,
Mintha verne, kalapálna
Hangosan bele
A nem létező nyárba.
És megáll a nyár, a tél,
Ilyenkor, karácsonyra várva.
Csendes minden lárma,
Csendet szitál a tájra
Az égen át egy angyal.
Minden fagyott, minden él,
Csillagokból áll az ég szitája,
S hull a csend némán a világra
S szinte felmelegszik tőle már a tél.
Karácsonyi altató
Odakint
Hó esett,
Este lett.
Lágyan és
Hidegen
Hullt a csend.
Kint ropog
A fehér,
A hideg.
Bent ropog
A vörös,
A meleg.
A kályha
Melege
Csodaszép.
Téli szél
Fújja el,
Hordja szét.
Kis csengők
Csengenek,
Valahol.
Szelíden
Karácsony
Dala szól.
Alszanak
Már rég az
Angyalok.
Lehunyták
Szemük a
Csillagok.
Karácsony
Dala szól
Szelíden.
Karácsony
Melege
A szívem.
Ezüstös
Párnák a
Csillagok.
Én is már
Alhatok,
Alhatok.
Aludjál
Te is már,
Ha lehet.
Elaltat
Téged a
Szeretet.
Karácsonyi ajándék
Ez a vers nem más,
Mint karácsonyi ajándék.
A díszes dobozok közt elveszik,
De azt mondják,
Ami számít, az a szándék.
Nem gazdagodott senki sem rajta,
Nem volt drága, így nekem megérte.
Nem költöttem semmit sem rád,
Remélem, nem haragszol meg érte.
Az ajándék, az mégiscsak ajándék.
Itt van, átadom Neked.
Nem fényes, csillogó játék,
Nem színes, nem illatos,
De a Tied.
Ha nem tetszik,
Nem tudod visszaadni.
Nem veszik a boltban már vissza.
Akkor sem, ha nem használtad soha,
Ha bontatlan még, ha tiszta.
Mások ezüst órát kapnak,
Karkötőt, csokoládét, parfümöt,
A gyerekek babát, hintalovat.
De azt nem, amit tud a vers:
Szavakkal lehozni a csillagokat.
Azt mondják majd,
Hogy apró ajándék.
Vehettem volna még egy palack bort Neked.
De Te tudd majd, én többet adtam,
Mint ami egy pohárban elfér.
Ezzel csordultig töltheted a szíved.
A csillogó ékszerek
Irigylik majd ezt a pár sort.
A karácsonyfán a fényfüzérek,
És minden meghitt boldog ének,
Melegen ég, ragyog.
De a vers, az más ragyogás:
Varázslatos,
S távoli, mint a csillagok.
És egy kicsit te is benne vagy,
És egy kicsit én is benne vagyok.
És ha néha elolvasod
És szomorú vagy,
Gondolj arra: jó üzlet volt,
Nagyon megérte!
Nem húzott le a piacon senki.
Nem fizettem semmit sem érte.
Karácsonykor kinyílott egy rózsa
Egy téli estén angyal járt a földön,
Budapest aszfaltos utcáin haladt,
Fehér, könnyű és gyönge volt akkor,
Mert nem hozott magával szárnyakat.
– Az égbe vissza nem mehetek már,
Melegségre cseréltem szárnyamat –
Hajolt le egy elfagyott virágnál –
– Nem elég, hogy fűtsem a házakat.
– Nem elég, hogy a szíveken a fagy
Eltűnjön erre az éjszakára,
De te kis virág, olyan apró vagy,
Ennyi meleg elég egy virágra!
Karácsonykor kinyílott egy rózsa,
A házak közt, az aszfalt peremén,
Karácsonykor kinyílott egy rózsa,
A házak között kinyílott a fény.
Karácsony a városban
Az ég ezüst szembogara,
A Hold tekintett a város felé.
Nagyon hideg volt akkor Pesten,
Csikorogtak a fékek az úttesten,
S hosszú fémszálak végén lengtek,
Mint kis földi csillagok,
Az utcalámpák fényei.
Az aszfalt itt-ott halkan megrepedt,
Szúrós, néma, fagyott este lett,
És gyönyörű és ezüst volt minden,
Ragyogtak a házak, mint ezüst ékszerek.
Karácsony volt akkor,
Rideg karácsony.
Angyalok szálltak Budapest felett.
Átölelt mindent az égi melegség,
És hideg volt. Nagyon hideg.
Nézte egymást a sok épület.
Elcserélték ezüst fényüket
Egymással.
S nézte a Hold a városi éjszakát,
Budapest sok kis földi csillagát,
S karácsony volt: sápadt, hideg,
S ragyogtak a csillogó csodák.
Ilyen volt a pesti karácsony.
Fényes volt a sötét éjszaka,
És lágy volt és drága, mint a bársony,
És ezüst volt minden csillaga.
Hó esett
Nem fér el a tél a tájon,
Túl nehéz a téli álom,
Túl nehéz a hó, a dunyha,
Mintha nagy kövekként hullna.
Mintha mindig hullna, hullna,
A tél soha el nem múlna,
Hó esett, lágy fehér álom,
Nem fér el a téli tájon.
Beteríti, betakarja,
Háztetőkön ott ül rajta,
Mindig szép ahányszor látom,
Mindig szép a téli álom.
Mintha mindig hullna, hullna,
Mintha soha el nem múlna,
Fentről szórja égi kéz,
Hideg, fehér, s jó nehéz.
Hazaút egy decemberi estén
Az ismerős utcákba betértünk csendben,
Ahol üresen állnak sorban a házak,
Csak néhány ablak az esti szürkületben
Árasztott magából fényes, forró lázat.
Félig olvadt, sáros pocsolyákba léptünk
S szívünk is félig jég volt s félig víz csupán,
És gondolatban már régen hazaértünk,
Míg a valóságban csak baktattunk bután.
Az utcalámpák arany ködgyűrűin át
Karácsonyi fények melege derengett
Erős szél fújta felénk a hó illatát
De valahogy akkor mégiscsak meleg lett.
Nem tudom, mitől. Talán túl gyorsan mentünk.
Talán ott loholt mögöttünk a December.
Egyszerre olyan egyedül lettünk,
Mint a sarki ház udvarán a hóember.
Szép volt mégis, hogy nemsokára karácsony,
Hogy az utcalámpákból fényfüzér lehet,
És holdfény csillant meg egy kerítésrácson,
Valami varázslat lengte át a teret.
Nem, nem is volt szép akkor semmi igazán!
Arcunkon éreztük, a hideg már éget,
Mégis fényt láttunk a tél gúnyos grimaszán,
Mert mi szépek voltunk, csak mi voltunk szépek.
Aludt a Hold karácsony éjjel
Éjszaka volt, s aludt a Hold,
