Barátságunk kötelékei a végtelenbe szőve
A végtelen szövésében, ahol a szavak fonala
Összefonódik és összekapcsolódik, mint az éjszaka és a nappal,
Ahol a gondolatok, mint a csillagok, ragyognak a sötétben,
És a szívünkben, a lelkünkben élnek, mint a világosság szikrái.
Barátságunk, mint a tenger, melynek hullámai örökké zúgnak,
Melynek mélységei a titkokat őrzik, melyeket csak mi ismerünk.
Ahol a remény, mint egy hajó, ringatózik a csendes vízen,
És ahol a szeretet, mint egy világítótorony, útmutató fényt küld.
Összeköt minket a múlt, a jelen és a jövő szőttese,
A közös emlékek, a közös álmok, a közös remények.
A nevetés, mely a szívünkben visszhangzik, mint egy dal,
És a könnyek, melyek összekötnek minket, mint az élet folyója.
Barátságunk, mint egy könyv, melynek lapjait az idő írja,
Melyben a fejezetek a közös élményekről mesélnek.
Ahol a szavak, mint a színek, festik a történetünket,
És ahol a mondatok, mint a dallamok, zengik a barátságunk dicséretét.
Barátságunk, mint egy kert, melyben a virágok illata leng,
Melyben a napfény a boldogságunkat, az eső a bánatunkat hordozza.
Ahol a pillanatok, mint a levelek, hullanak a földre,
És ahol az évszakok, mint a percek, múlnak, de sosem felednek.
Barátságunk kötelékei a végtelenbe szőve,
Mint az élet szőttese, melyben minden szál összefonódik.
Ahol a szavak, mint a csillagok, ragyognak a sötétben,
És ahol a barátság, mint a fény, örökké él a szívünkben.
