Az ősi birodalmak hajnala
Hajnalhasadt, a világ szeme nyílik,
Az ősi birodalmak szunnyadó álma ébredezik.
Mint a pára, amely a hegyeket öleli,
A történelem ködje a múltat beburkolja, emlékezni.
Zöldellő rétek, mint a remény szőnyege,
Suttogó patakok, melyek az élet vizét hordozzák.
Búzamezők hullámzanak, mint a tenger,
Az élet csendes dallamát zengi a szél.
A pásztorok, az ősi birodalmak gyermekei,
A teremtő művészetének szent őrzői.
Bárányok között járnak, mint az élet virágai,
A természet ölelésében, a létezés dalát zengik.
A szívükben hordozzák a föld szeretetét,
A természet örök körforgásának titkait.
Minden nap hajnalán, a Nap felkelését,
És a csillagok alatt, az éjszaka csendjét.
Az ősi birodalmak hajnala, mint egy költői kép,
A múlt és a jelen találkozása, egy időtlen lépés.
Egy világ, ahol a természet az úr, ahol az élet virágzik,
Ahol a pásztorok szíve a világ ritmusára dobban.
Az ősi birodalmak hajnala, mint egy elvarázsolt dal,
Ahol a természet és az ember között nincsen fal.
Ahol a pásztorok éneklik az élet dallamát,
Az ősi birodalmak hajnala, ahol a lélek otthonra talál.
