Az öröklét szigete
Nyúlik a tér, mint szőlőlugas kéklő ködben,
Hol a csillagok mint gyöngyök, lógnak a végtelen égben.
Ott, hol a valóság szürke fátyla megszakad,
Tűnik fel az öröklét szigete, ahol az idő megáll.
Különös lények lakják ezt a szigetet,
Melyen a nap sosem nyugszik, és a hold sosem ébred.
Nincsenek napok, nincsenek éjszakák,
Csak az öröklét tengerének hullámzása, ami sosem alábbhagy.
Ezen a szigeten nincsenek álmok, nincsenek remények,
Csak az öröklét tükrében ragyogó, örökös események.
Itt a múlt és a jövő összefonódik, mint a szőtt szövet,
Az öröklét szigete, ahol minden pillanat örökké él.
Őrzik a szigetet a tudás ősi fákja,
Melyek gyökerei a végtelenbe nyúlnak, mint a hajnali pára.
Itt nincsenek titkok, nincsenek rejtélyek,
Csak a tudás fája, mely örökké zöldell és életet lehel.
Az öröklét szigete, hol minden létező összetalálkozik,
Ahol a létezés maga a csoda, ahol az idő megáll és csak a pillanat ragyog.
Itt nincsenek bánatok, nincsenek örömök,
Csak az öröklét tengerének hullámzása, mely sosem szűnik.
Az öröklét szigete, hol a halandó szív megpihen,
Ahol a lélek szabad, és a gondolatok szárnyra kelnek.
Itt nincsenek korlátok, nincsenek határok,
Csak az öröklét szigete, ahol minden létező összetalálkozik.
Az öröklét szigete, ahol az idő megáll,
Ahol a lélek örökké él, és a gondolatok szabadon szállnak.
Itt nincsenek szavak, nincsenek ígéretek,
Csak az öröklét szigete, ahol minden létező összetalálkozik.
