Az örök barátság szövetsége
Egy ködfátyol mögött, hol a nap felébred,
S a hold még álmodozik, ott két lélek ébred.
Egyikük a szív, másikuk az ész,
Összefonódva, mint a szőlőtőke két vesszője.
Együtt járnak, mint a két ösvény a réten,
Melyek egymást ölelve futnak a végtelenbe.
Mint az eső és a szél, melyek együtt járnak,
Mint a tűz és a füst, melyek együtt szállnak.
Egyikük a mélység, másikuk a magasság,
Egyikük a tenger, másikuk a partvonal.
Egyikük a szó, másikuk a csend,
Egyikük a kezdet, másikuk a vég.
Egyikük a dal, másikuk a dallam,
Egyikük a szív, másikuk a dallam.
Egyikük a tűz, másikuk a hamu,
Egyikük a szó, másikuk a szám.
Egyikük a fény, másikuk az árnyék,
Egyikük a nap, másikuk a holdvilág.
Egyikük a szó, másikuk a csend,
Egyikük a kezdet, másikuk a vég.
Ez az örök barátság szövetsége,
Mely mint a tenger, örökké tart és végtelen.
Ez a két lélek, mely összefonódva él,
Ez a két lélek, mely egymás nélkül nem élhet.
