Az ízek ünnepe a névnapokon
Névnapi asztalnál, hol a család összegyűl,
az ízek ünnepe tárul elénk, mint színes kavalkád.
A sült hús illata, a savanyú uborka édes csípése,
a mákos rétes csábító suttogása, a hagyományok öröksége.
Minden falatban ott rejtőzik egy-egy emlék,
a nagyi konyhájának melegsége, az apai tréfák csendje.
Az ízek, melyek mint szálak, összefonódnak a múlttal,
s a jelen pillanatban, az asztalnál, újra és újra megszületnek.
A bor hűvös csókja, a pálinka tüzes ölelése,
a szájban szertefoszló csokoládé édes öröme.
A névnapi torta, melyen a gyertyák lángja táncol,
s a szívünkben égő szeretet, mely sosem hagy el minket.
Aztán ott a csend, amikor az utolsó falat is lenyelünk,
a mosogatóban a tányérok, poharak csengése.
Aztán a búcsú, a köszönet, a “legközelebb találkozunk”,
s a szívünkben marad az ízek ünnepe, a névnapok emléke.
Az ízek ünnepe, mely nem csak a gyomrunkat tölti meg,
hanem a lelkünket is, emlékekkel, szeretettel, örömmel.
Az ízek ünnepe, mely a múltat, jelent és jövőt összefűzi,
s a névnapokon, az asztalnál, újra és újra megtörténik.
