Az imák titkos társaim az éjszakában
Az éj leple alatt, a csillagok között,
Titkos társaim az imák, melyek szívemben öltoznek,
Mint szellemek, melyek a csendben szőtték hálójuk,
Suttogva, halkan, mint a szél, mely a fák között játszik.
A hold fényében fürdőzve, én magam vagyok a tenger,
Hullámaim között imáim ringanak, mint hajók a végtelenben.
Szavak, melyeket az égbe vetek, mint csillagokat,
Hogy visszatérjenek hozzám, mint az eső, mely az égből hull.
Az éjszaka titkos társaim, az imák, melyeket én magam szőttem,
Mint varázsló, ki a szavak erejét használja, hogy teremtsen.
Én magam vagyok a tenger, és az imák a hullámaim,
Melyek a csillagok között ringanak, mint hajók a végtelenben.
Az éj leple alatt, a csillagok között,
Titkos társaim az imák, melyek szívemben öltoznek,
Mint szellemek, melyek a csendben szőtték hálójuk,
Suttogva, halkan, mint a szél, mely a fák között játszik.
Én magam vagyok a tenger, és az imák a hullámaim,
Melyek a csillagok között ringanak, mint hajók a végtelenben.
Az éjszaka titkos társaim, az imák, melyeket én magam szőttem,
Mint varázsló, ki a szavak erejét használja, hogy teremtsen.
