Az imák szabadon repítik a gondolataimat
Nem vagyok én se költő, se próféta,
Csak lélek, mely a maga útját járja,
De gondolataim, mint szabad madarak,
Az imák szárnyán repülnek az égig.
A szívem, melyben érzések tüze lobog,
Mint ősi kovász, mely a kenyeret táplálja,
Az imák halk suttogásában megtalálja
A szavakat, melyekkel a világot átöleli.
A gondolatok, mint csillagok a végtelenben,
Szabadon repülnek, nincs, ami visszatartsa őket,
Az imák erejétől fellebegnek,
Mint hófehér galambok a templom tornyából.
A szívem mélyén, ahol a csend honol,
Az imák szárnyán a gondolatok szabadon szállnak,
Mint a hajnalban ébredező madarak,
Melyek a nap első sugarait köszöntik.
Az imák szárnyán a gondolatok szabadon repülnek,
Mint a szélben ringatózó fűszálak,
Melyek a végtelenbe vesző úton,
A remény hajnalán találnak otthonra.
Az ég felé emelem a kezem,
Az imák szárnyán a gondolatok szabadon szállnak,
Mint a vándor, ki a végtelen úton jár,
És a csillagok fényénél találja meg az utat.
