Az imák lágy szellői
Az imák lágy szellői, mint a hajnal csendje,
szívek közötti híd, mely összeköt, nem szakít.
Szavak nélküli dal, mely a lélekben él,
suttogó szélként hordozza az égi reményt.
Szívünk mélyén, a csendben, ott találkozunk,
hol a szavak már feleslegessé válnak.
Imáink lágy szellője hűvös érintés,
mint a szerelem első, óvatos csókja.
A csillagok között, az éjszaka mélyén,
hol a fény és az árnyék összeér.
Ott találkoznak az imák lágy szellői,
mint a szél és a tenger örök tánca.
Az imák lágy szellője, mint a remény,
mely szívről szívig száll, csendben, láthatatlanul.
Mint a hajnali harmat, mely a virágot érinti,
halkan, óvatosan, mint a szív dobbanása.
Az imák lágy szellői, mint a szavak,
melyek a lélek mélyéről szállnak fel az égbe,
mint a madár, mely a nap felé repül,
szabadon, bátran, a végtelenbe.
