Az imák hálója
A csillagok között, hol a végtelenül végtelen,
Hol a múlt és a jövő összefonódik,
Ott szőtték az imák hálóját, a szívünk húrjain pendülőt,
Mely a lélek rezgéseit fogja örökbe, mint az űr halk zengéseit.
A fényhajók, mint az égi vándorok, suhannak át a hálón,
Egy-egy csillagot érintve, mint a remény gyöngyét.
Szívek húrjain rezdülő imák, mint fényfolyamok,
Átjárják a végtelent, s a világűr csendjében megtalálják egymást.
A bolygók, mint a lélek szikrái, ragyognak az éjszakában,
Minden csillag egy-egy vágy, egy-egy remény, egy-egy szenvedély.
A galaxisok, mint a gondolatok, keringenek a fejünkben,
Minden csillagpor egy-egy álom, egy-egy emlék, egy-egy titok.
Az űrben minden hang némán szól, minden szó némán csendül,
De az imák hálója összeköti a szíveket, s a lélek halkan zeng.
A fényhajók, mint az égi vándorok, suhannak át a hálón,
Egy-egy csillagot érintve, mint a remény gyöngyét.
Az imák hálója, mint a végtelenül végtelen,
Hol a múlt és a jövő összefonódik,
Ott szőtték az imák hálóját, a szívünk húrjain pendülőt,
Mely a lélek rezgéseit fogja örökbe, mint az űr halk zengéseit.
