Az időtlen barátság története
A világ színpadán, hol az idő múlásától
Minden szív rebben, s minden lélek fáj,
Ott talált ránk egy barátság, mint a tűzvész,
Mely megéget, de új életre kelt a hamuból.
Az élet szőtte hálójában, hol a sors fonala
Mint a szél, hol csendes, hol vadul játszik,
Megszületett egy kapcsolat, mint az őszinteség,
Mely fáj, de tisztít, mint az eső az ég alatt.
Két lélek találkozása volt, mint a nap és a hold,
Melyek soha nem érhetnek össze, mégis örökké közel,
Egy barátság, mely mint a tenger, mély és végtelen,
Melyben az ember elveszhet, de megtalálhatja önmagát.
A barátságunk, mint a hegyek, örök és változatlan,
Melyeket az idő vasfoga sem marhat el,
Egy kapcsolat, mely mint a szél, láthatatlan,
De érezzük, ahogy körülvesz és életet lehel belénk.
Az időtlen barátság története ez, melyet a történelem
Nem jegyezhet fel, de a szívünkben él,
Egy történet, mely mint a csillagok, távoli és elérhetetlen,
De mégis ott ragyog az éjszakában, és útmutatást ad.
Ez az időtlen barátság története, mely mint a zene,
Melyet a szívünkben hordozunk, és amit a lélek énekel,
Egy dal, mely mint a szél, lágyan suhan át a füleken,
De mély nyomot hagy a lelkünkben, mint a szél a homokban.
