Az idők folyamán
Mint a Duna partján nőtt fa, én is itt vagyok,
Gyökereim mélyen a múltban, szívem az ég felé nyúlok.
Az idő folyamán én változtam, de a gyökereim sosem hagytak el,
Mint a hajnali köd, a múltam is elszállt, de emlékeim örökké velünk maradnak.
A gyermekkorom, mint a tavaszi virágok, szép és illatos volt,
A nyár melegében érett meg bennem a vágy, hogy felfedezzem a világot.
Az ősz színeiben láttam meg az élet komolyságát, a tél hófödte táján pedig
A bölcsesség és a megértés tükröződött.
Hős lettem a saját történetemben, küzdöttem a sorsommal,
Mint a hegy, amelyet a szél és az eső formál, én is alakultam.
Voltak idők, amikor a vihar felkavarta a lelkem,
De a nap mindig felkel, és a remény soha nem hagyott el.
Az élet, mint a folyó, mindig tovább halad,
Néha csendes és békés, néha vad és zavaros.
De az idő folyamán megtanultam, hogy minden hullám után
Jön a csend, és a békesség, mint a hajnali fény, mindig visszatér.
Most, amikor visszatekintek az életemre, mint a naplementére,
Látom a színeket, melyek gazdagították a napjaimat.
A boldogság aranya, a szerelem rózsaszíne, a bánat kéke,
Az élet szivárványa, mely az idő folyamán festette az életemet.
És így, az idők folyamán, én is változtam, mint a folyó,
De a lényegem, mint a gyökerek, soha nem változott.
Bárhogy is alakult az életem, a szívem mindig ugyanaz maradt,
Mint a Duna, amely mindig a tenger felé tart, én is a szeretet felé haladtam.
